I.Bajazid szultán (1360 – 1403)

Bajazid , I. ( Hódító ) Oszmán unokájaként, a Török birodalom negyedik szultánja volt. Alattvalói Villámnak nevezték, gyors és sikeres hadjáratai okán. Az első rigómezei csatában (1389. június 15. ) elhunyt apját (I.Murád) megbosszulva minden szerb foglyot lemészároltatott. Majd a trónra veszélyt jelentő vetélytársait iktatta ki. Stefan Lazarevics szerb cárt, mint vazallusát kötelezte, hogy hadjárataiban, annak seregével részt vegyen. 1394-ben elfoglalta Bulgáriát, Havasalföldet, Thesszáliát és Makedóniát. 1393-97 között bekebelezte az anatóliai Türkmén emírségeket, amik uralkodói az emelkedő mongol uralkodóhoz Timur Lenk-hez futottak segítségért. A szultán Konstantinápolyhoz közel, az anatóliai parton felépíttette az Anadolu Hiszári erődöt, hogy a város utánpótlását akadályozza. ( A Boszporusz másik oldalán lévő erődöt, a Rumeli Hiszári-t II. Hódító Mehmed építteti 1451-52-ben, amivel a város ellátását végleg megakadályozza) Bajazid Többször megpróbálja elfoglalni az Oszmánok álmát, Konstantinápolyt (1391, 1398, 1402) de nem sikerül neki. 1396. szeptember 28-n a nikápolyi csatában elkalapálta a Zsigmond császár és magyar király vezette utolsó keresztes háborúban részt vevő európai koalíciós erőket. Mire fellélegezhetett volna, kiderült, hogy Timur Lenk éppen az Ankarától 440 km-re lévő Sivas várát ostromolja.

Timur Lenk (Sánta) vagy Tamerlán (1336 – 1405)

Timur valószínűleg Mongol vagy türk eredetű törzsből származott. Mint születésének ideje, mint gyerek és fiatalkorára utaló feljegyzések elég zavarosak. Valószínűleg már hatalmon volt mikor legendát kreált magából. Ennek oka az volt, hogy sem Dzsingisz kánnak, sem Mohamed prófétának nem volt a leszármazottja, ezért jogilag sem kán, sem kalifa nem lehetett. A problémát azzal oldotta fel, hogy mítoszt gyártott magáról, mint aki Isten kezéből kapta a hatalmat. Ez nem is volt nehéz, hiszen hódításai sikeresek voltak. Transzoxánia (nagyjából a mai Üzbegisztán) emírjeként, (vagy „ Nagy emír” ) Szamarkand központtal építi ki birodalmát. Dzsingisz kán szellemében, annak utódjának tekintve magát gyúrja össze sok nemzetiségű seregét. Hódításai a terrorra épülnek. Amennyiben nem hódolnak előtte, mindenki meghal. Elfoglalja Khorezmet, Moszkvát. Legyőzi a Litvánokat a Vorszkla menti csatában (1399). Meghódítja Perzsiát, Irakot, Kazahsztánt, Örményországot, Grúziát és Azerbajdzsánt. Elpusztítja a Káma melletti Kunmagyaria-t, annak fővárosát Madjar-t a földdel teszi egyenlővé (1396) Váltakozó kimenetelű háborúban legyőzi az Arany Horda-t, annak utolsó kánját Toktamis-t megfosztja hatalmától. 1388-ban behatol Indiába és elfoglalja Delhit. Birodalma majd akkora, mint Nagy Sándoré volt. Annak ellenére, hogy főleg iszlám vallású népek felett uralkodott, sokat merített Dzsingisz kán jasza- jából (Nagy törvény). Seregében feltétlen engedelmesség uralkodott. Hódításaiban, vagy az ellene történő felkelések esetén, aki nem adta meg magát, azt felkoncolták. Városok tucatjait tarolta le, mindenkit leöletett, koponyákból építtetett tornyokat. Ő volt az utolsó nagy sztyeppei nomád hódító.

Előzmények

Timur és Bajazid hosszú, sértő levelezést folytatott, melyekben mind két fél döngeti a saját mellét. Bajazid talán jobban. Először ő támadott. Kihasználta Timur indiai hadjáratát, átkelt az Eufráteszen és elfoglalta Erzerumot 1399-ben, amit Timur a következő évben visszaszerzett. Úgy tűnik Timur ennek ellenére sem akarta megtámadni a török birodalmat, de nem hagyhatta szó nélkül a Kis-ázsiai türkmén fejedelemségek és a tatárok elnyomását. Attól is tartott, hogy Szíria mameluk szultánja és Egyiptom szövetséget köt Bajazid szultánnal, ezért 1400-ban elfoglalja Aleppot, 1401-ben Damaszkuszt, ugyanazon évben a bevehetetlennek hitt Sivas-t és ellenőrzése alá vonta a két birodalmat összekötő utat. A két birodalom immár közvetlenül érintkezett egymással. A konfrontáció elkerülhetetlen volt.

Bajazid kellően felbosszantotta magát azon, hogy fő célját, Konstantinápoly elfoglalását fel kell adnia. Még küldött egy gőgös levelet, melyben a kor illemszabályait felrúgva, még Timur feleségeit is belekeverte, aztán útnak indult kb 85000 fős seregével Ankara felé. Két kitűnő hadvezér készült egymással összecsapni. Azonban mind a seregek összetétele, harcmodora, a politikai és birodalomszervezési koncepciójuk teljesen más volt. Bajazid, noha tudta , hogy az ekkor már Ankarát ostromló kb 120000 fős Mongol-Tatár sereg főleg gyorsan mozgó lovasokból áll és hogy ezek szinte a semmiből jelentek meg Kis-Ázsia szívében, nem intette óvatosságra. Bízott magában és seregében, hiszen 1389 óta nem veszített csatát. A Török sereg erőltetett menetben, 1402 júniusára érte el Ankarát, ahol egy számára előnyös helyen védelmi pozíciót vett fel, szárnyaival a hegyekre támaszkodva. Noha az anatóliai síkság kiválóan alkalmas lovas csaták megvívására, Timur kitért előle és seregét Sivas – Tokat irányba mozgatva, pusztította a környéket. A szultán azonnal parancsot adott az üldözésre, bár tanácsadói azt javasolták, pihentesse még a seregét. Bajazid úgy érezte ez egy kiváló lehetőség, hogy az erdős – hegyes terepen, ahol nagy lovas sereg nem tud szétbontakozni, elkapja Timurt. Timur serege azonban Sivas után délnyugatra fordult, követve a Kizilirmak folyót. Először lerohanta Kayseri-t, majd elfoglalta Bajazid pozícióját Ankara előtt. Több forrás úgy fogalmaz, a Mongolok eltűntek és a Törökök nem találták őket. Ez nyilvánvalóan lehetetlen egy 120000 fős sereggel. A megtévesztés azonban mesteri volt. Bajazid rohant az elterelést végrehajtó egység nyomában, a főseregnek meg arra is volt ideje, hogy négy napot pihenjen Ankaránál. Sőt, arra is, hogy a Mongolok egy kiszáradt tározóba tereljék a Cubuk folyót, ezzel megfosztva a majd visszatérő Törököket a víztől. Közben Bajazid rájött, hogy átverték, sietve visszafordult és nyolc napi menet után, lógó nyelvvel, étlen – szomjan, de végre szemben állt ellenségével.

Az ankarai csatának viszonylag széles irodalma van. Ennek ellenére számos homályos pontra nem sikerült még választ találni. Több forrás keveri a hadrendet, több azt, hogy melyik fél támadott. Hogyan fogták el a szultánt, hogyan halt meg. Több történész, sem időt, sem a terepet nem veszi figyelembe. Aztán a dolog vége általában az, hogy valaki egyszer valamit leírt rosszul, valaki azt feltöltötte a netre, aztán azóta mindenki azt másolja, természetesen rosszul. Ami homályos volt, ezután is az marad, azt viszont ismerjük hogyan nem lehetett ezért a legvalószínűbb kerül leírásra.

A csata

A két sereg július 28-n reggel állt hadrendbe. Timur négy részre osztotta lovas íjászait. Kettőt a szárnyakra, egyet középre és egyet tartalékba. Ezen kívül középen állt fel a páncélozott felszerelésű Szamarkand hadtest, valamint az Indiából hozott 32 harci elefánt. Az elefántoknak az elrettentésen kívül lényeges szerep nem jut a csatában. A centrumban Muhammad szultán, Timur örököse a parancsnok. ( Mint látjuk, az utódok már nem fukarkodnak a szultán címmel. ) Emögött helyezkedik el Timur és testőrsége. A bal szárnyat Shahrukh, míg a jobbot Miranshah, Timur fiai vezetik. A Mongol sereg jobb pozícióban van, pihent, van vize és számbeli fölényben van. Viszont fegyelmezettség dolgában lényegesen alulmarad. Bajazid erős centrumot hoz létre. Elöl íjászokkal, mögöttük a janicsárok és az aszab gyalogság, utána a szultán és három fiának ( Isa, Musa , Mustafa ) egységei. Leghátul, tartalékban a szpáhi lovasság. A bal szárnyat Szulejmán trónörökös vezeti, Román , Türkmén és Tatár lovassággal. Az Oszmán jobb oldalt Sztefán Lazarevics vezeti a Szerb és Türkmén lovassággal. Bajazid szultán nem rohant fejvesztve a vízhez, kivárt tíz óráig. A harc a szárnyakon kezdődött, ahol a szerb nehézlovasság elsöpörte a Mongolokat. A Szerbek fekete bőr páncélját a nyilak nem ütötték át. Bajazid azonban visszafogta Lazarevics seregét. Ennek az volt az oka, hogy a mongolok műszakilag is megerősítették a szárnyakat, ezért az bekerítésre alkalmatlan volt. A szultán tartott attól, ha a jobb szárny nagyon eltávolodik a centrumtól és a rést a mongolok rögtön kihasználják. Timur ezt meg is próbálta, de a Szerbek ismét visszaverték. A Török közép is elkezdte nyomni a Mongol centrumot. A bal oldalon azonban a dolgok rosszul alakultak számukra. A döntő pillanatban 18000 tatár harcos állt át Timur oldalára és kezdte aprítani Szulejmán katonáit. ( A dolog megoldása Timur személyiségében rejlik. Hatalomhoz vezető útján mindig a következő játszmát játszotta. Nélkülözhetetlenné válni X-nél. Majd elárulni X-t és Y-al együtt legyőzni. Utána legyőzni Y-t. Az 1395. április 15. Terek folyó menti csatában hasonló történt, mint Ankaránál. A döntő pillanatban több Aranyhordához tartozó emír állt át és együtt megsemmisítették Toktamis seregét. ) Szulejmán nem tehetett mást, mint lassan visszavonult. Bajazid ekkor odaküldte a tartalék szpáhi lovasságot, akik rövid időre stabilizálták a helyzetet, de ekkor már a hadrend felborult és Timur a bal szárnyon bekerítésre küldte a lovasságot. Lazarevics ekkor azt javasolta, hogy a szultán vonuljon vissza (meneküljön). Bajazid ezt elhárította, viszont parancsot adott Lazarevicsnek hogy hadteste egy részével és a Türkmén lovassággal, tartsa a szárnyat, a másik rész pedig mentse ki a csatából Szulejmán trónörököst. A Szerbek ezt meg is tették, mint Szulejmán, mint a kincstár épen érkezett meg Drinápolyba ( Edirne ) ( Talán a sors fintora, hogy menekülése ellenére , Szulejmán sosem lett Oszmán szultán. Részuralkodóként Drinápolyt birtokolta. A hadsereg Musát ismerte el szultánnak. Végül mindkettőjüket a legkisebb testvér intézi el, aki majd I. Hóhér Mehmed néven lesz a birodalom ujjászervezője. ) Ezzel a manőverrel mindkét szárny annyira meggyengült, hogy a Mongolok átkarolták. Bajazid a centrumot visszavonta a Cataltepe nevű dombra, ahol fegyelmezettségüknek köszönhetően, szürkületig kitartottak. Ekkor már a szultánt is sikerült meggyőzni, hogy jobb menekülésre fogni a dolgot. Testőrsége ki is vágta a csatából, de menekülés közben lovát találat érte, így elfogták. A csatában a Mongolok kb 25000, míg a Törökök 40000 főt veszítettek.

Epilógus

A csata után a Mongol hadsereg „vadon élő állatok hordájaként” söpört végig Anatolián. Timur a Bajazid által elfoglalt emírségeket visszaállította és el is felejtette a közjátékot. Azaz elfelejtette volna, ha Bizánc, Genova és Velence, akik szövetségét keresték, nem csapják be. A keresztény hatalmaknak azonban már nem volt szükségük Timurra, elég volt neki köszönhetően a Török szultánság meggyengülése. Ekkor haragjában megtámadta a keresztény kézen lévő egyetlen ázsiai erősséget, Smyrna-t. ( Izmir) A várat 200 rodoszi lovag védte, melynek egy része hajón tudott elmenekülni. A városban Timur „a hit védelmezője” tömegmészárlást végzett. Aztán régi álma, Kína ellen fordult, de 1405-ben megbetegedett, majd meghalt. Szamarkandban temették el. Birodalma rövid idő alatt szétesett. Bayazid szultán fogolyként 1403-ban vesztette életét. A legenda szerint Timur ketrecbe zárva tartotta. Az Oszmán birodalomban 10 évig polgárháború dúlt. Európa élvezte, hogy az iszlám lekerült a palettáról. Anglia Franciaországgal, Zsigmond király a huszitákkal majd Velencével volt elfoglalva és mindenki, mindenki mással. Nagy lehetőség maradt ki.

Az európai horizonton az oszmánok 40 év múlva jelennek meg, erősebben, mint valaha, de ez egyenlőre a Magyarok problémája. Konstantinápoly 51 év múlva esik el.