A marathóni csata fontossága abban van, hogy a kelet és a nyugat ekkor ütközött meg először. Valószínűleg itt dőlt el az hogy a történelmünk hogyan alakul. A csata kimenetele határozta meg azt hogyan alakult a kultúránk, a vallásunk, a filozófiánk, a gazdaságunk. Vagyis a nyugati győzelem nélkül, semmi sem lenne az, ahogyan ma van. Emiatt is tanítják az iskolában. De nézzük meg hogyan.

„ A marathóni síkságon a görögök sáncaik mögül figyelték a perzsákat. A perzsák több mint kétszeres túlerőben voltak. Pár nap múlva, egy hajnalon az athéniak vezére Miltiadész hírt kapott arról, hogy a perzsák a lovasaikat óvatlanul visszavonták. Azonnal támadást parancsolt. Rövid közelharc után a perzsa katonaság futásnak eredt..” ( Részlet az ötödik osztályos ált. isk. történelemkönyvből) A nebulónak persze nem muszáj történésszé válnia, de így ha akar sem fog. Először is nem tudja hogy a dolog miért fontos, másodszor meg a csata nem így történt. Igaz, ha végig nézzük lehetőségeinket és forrást keresünk, akkor is szinte mindenhol ugyanazon elnagyolt, téves anyagot olvashatjuk. Tudomásul kell vennünk, hogy a csatáról csak egyetlen írásos forrásunk van. Ezt pedig egy öreg blogger, - akit Hérodotosznak hívtak- írta. Minden más, amit olvashatunk ebből ered. Azok az emberek viszont akik pl. az ötödikes történelemkönyvet írták, nem olvasták Hérodotoszt.

Hérodotosz ( I. e. 484?- I.e. 425? )

Barátunkat , Marcus Tullius Cicero „ Pater historiae” a történelem ( történetírás ) atyjának nevezte. Csak mellékesen, Ciceróért sem tennénk tűzbe a kezünket. Kortársai a fejét még éltében levágták a helytelen gondolatokért, kivágták a nyelvét a kimondott szavakért, és jobb karját a leírt mondatokért. Ezután elrettentésképp közszemlére tették egy karón a fejét Rómában. De térjünk vissza a Halikarnasszoszban ( Bodrum ) született Hérodotoszhoz. Megmaradt történeteit már az ókori Alexandriában kilenc könyvbe sorolták. A műnek a Hisztoriai ( görögül kutatások. Ebből ered a latin historia, történelem szó ) címet adták.A marathóni csata leírását a hatodik könyvben találjuk. Hérodotosz számunkra jó korban, pár évvel a csata után születik. Akkoriban még fellelhetők voltak írásos dokumentumok, de a szájhagyomány szerepe fontosabb. Még ma is, ha beszabadulunk egy kis-ázsiai kávéházba , találkozhatunk mesélővel, aki fennhangon skandál Iszkanderről ( Nagy Sándor ) és ezeket a történeteket az apjától, az meg az ő apjától hallotta. Hérodotosz művei nem csak történetiek, a kor egészét átfogják. Foglalkozik földrajzzal, néprajzzal, biológiával, stb. Még a mai olvasó számára is rendkívül olvasmányosak, törekszik az objektivitásra, kerüli a mítoszokat. Mivel beutazta az akkor ismert világ nagy részét, jelentős tudásra tett szert. Az ismeretanyag valószínűleg az alexandriai könyvtár leégésével veszett el. Nekünk csak ő maradt, valamint a régészet, a terep, a seregek, a harceljárások ismerete és összehasonlítása.

Előzmények

II. Nagy Kűrosz perzsa uralkodó i.e. 540 körül legyűri a méd birodalmat és elfoglalja a kisázsiai görög városokat. Létrejön a perzsa birodalom, a kor legnagyobb katonai, kulturális és gazdasági hatalma amely fénykorában Indiától Makedóniáig és a Duna torkolatától Arábiáig terült el. A Ión városokat egy szatrapha ( kormányzó ) irányította, de megengedték az anyaország közvetítését is fontosabb kérdésekben. A görög városok azonban mindig a sajátjuknak tekintették ezeket a területeket.

Görögország még nem létezett, azt városállamok alkották, kiterjedt gyarmatokkal. A két legnagyobb hatalom Athén és Spárta volt. A görögök bátor, izgága és fafejű politikája hol egymással szövetségbe, hol ellentétbe sodorta őket. A spártai katonaállammal ellentétben Athénban létrehoztak egy új – azóta sem tökéletes – politikai rendszert, a demokráciát ( a nép uralma ). A demokrácia intézménye nem egyik pillanatról a másikra jött létre. Több mint háromszáz év telt el a királyságon, az arisztokrácia hatalmán át a türannosz ( önkényuralkodó) vezette állam létrejöttéig. Ez a fajta politikai rendszer sokáig Athén fejlődését szolgálta. Hatalmas építkezések zajlottak, fejlődött a kereskedelem, a művészet. Ám a nép egy idő után nagyon megunta a zsarnokokat. Egy Hipparkhosz nevű türannoszt leszúrtak, egy másikat, Hippiászt megpróbálták elhajtani, az viszont nem érezte meg az idők szavát és maradt. Ekkor fordult a nép Spártához – és témánkat tekintve mi is egyenesbe- akik jöttek talpig bronzban és a türannosz mindörökre megszűnt létezni. Viszont a spártai kommandósok roppant módon megkedvelték Athént és ha már ott voltak, be is rendezkedtek mint a sajátjukban. Mit volt tenni, a nép hazament karóért és kibotozta a spártaiakat, akik ugyan bosszúra szomjazva de meg sem álltak hazáig. Ezután egy Kleiszthenész nevű ember vezetésével politikai reformokba fogtak, kizárva az arisztokrácia vagy a türannosz visszatértét, létrehozták a demokráciát. Ha már létrehozták, féltették is . Főleg Spártától, amelyik alig várta a pillanatot hogy támadjon. Hogy Athén esélyes legyen segítséget kért a perzsáktól. Azok a segítségért nem is kértek sokat. A görögök szerint. Egyébként mindent. A görögöknek csak egy kanna földet és egy korsó vizet kellett adniuk. Ezt a húzást már ismerjük Anonymus gestájából is. Így szívatta meg Árpád Salán vezért. Ez van mikor két különböző kultúrájú nép szövetséget köt. A görögök azt hitték, ezzel a szövetséget pecsételték meg, a perzsák meg azt hogy Athén ezzel az adófizető gyarmatuk lett. Aztán i.e. 510-ben a spártaiak olyan gyorsan támadtak hogy a hírvivő sem tudott útnak indulni. Emiatt Athén kénytelen volt egyedül elfenekelni spártát. Viszont ha segítség nem kellett, szövetség sincsen, gondolták a filozófia otthonában. Ezen viszont I. Dareosz perzsa nagykirály annyira felbosszantotta magát hogy támadást fontolgatott Athén ellen. Egyenlőre azonban nem tehette, mert háborút vívott Egyiptomban és Szkítáiban.

A perzsa hadsereg lekötöttségét a Ión városállamok i.e. 498-ban használták ki, mikor fellázadtak a perzsa uralom ellen. Spárta nem segített, de Athén kiváló diplomáciai érzékkel úgy gondolta hogy a szövetséges perzsa királyt az még nem fogja zavarni, ha húsz triérészt ( háromsorevezős hadihajó ) küld ellene. Másik ötöt eretria küldött. A görögök együttes erővel felgyújtották Szardeiszt, aztán tovább vonultak Epheszosz irányába. Itt érte őket utol a Perzsa lovasság és irtózatos vereséget mért rájuk. Az athéniak gyorsan hazaeveztek, a perzsák meg elfojtották a felkelést. Dareiosz azonban már annyira pipa volt, hogy naponta háromszor figyelmeztette magát, Athénnel le kell számolni. A hérodotoszi legenda mellett, azonban a dologban racionalitás is volt. Ugyanis a perzsák bár i.e 497-ben elfoglalják Kairát és Ciprust, i.e. 494-ben Milétoszt, i.e. 493-ban Leszboszt és Kost, de közben megszállják a Helleszpontoszt is majd azon hidat veretve megkezdik az európai görög poliszok elfoglalásának előkészítését. Dareiosz nagykirály tudja, hogy a kisázsiai ión városokat csak úgy tudja megtartani ha az európai városállamok -főleg Athén- azoknak több segítséget nem tud adni.

Az első nagy támadásra i.e. 492-ben sor is kerül. A Perzsa szárazföldi erő átkel a Helleszpontoszon és Mardoniosz vezetésével birtokba veszi, a már névleg a birodalomhoz csatolt Trákiát. A hajóhad viszont az Athosz-foknál szörnyű viharba kerül. Háromszáz hajó süllyed el, rengeteg megsérül, a nagykirály elveszti hajóhadát. Mardóniosz harapófogóban marad Trákiában.

Dáriusnak azonban tényleg volt kincse, mert a hajóhadat i.e. 490-re újjáépítik. Azon a nyáron a méd Datisz parancsnoksága alatt 20000 gyalogos, 3000 íjász és 2000 lovas készül hogy megtámadja Athént. Előtte azonban szokás szerint követet küldenek hogy kérje az adót. A követ azonban követ kap a nyakába és bedobják egy szakadékba. Spártában kútba rúgják. A hajóhad megindul. Bár a cél Athén, de sorban elfoglalják az útba eső szegeteket. Lépésről lépésre, szinte naponta egyet. Ezek aztán logisztikai bázisul szolgálnak. Szeptemberre elfoglalják Eretriát és Euboeát is. Szabad az út Athén felé. Datisz a hajóhadat Marathón felé irányítja.

Miltiadész ( i.e. 555/550- 489 )

Miltiadész az athéni sereg parancsnoka ma talán filmsztár lenne. Érdekes egyéniség egy kalandos életpályával. Nemesi családba születik, királylányt vesz feleségül. Mivel apái Herszonisszosz türannoszai voltak, ő is örököli a címet. Egy kis zsarnoki szösszenetért persze nem megy a szomszédba, de kiváló harcos és remek stratégiai érzékkel megáldott vezér. Herszonisszoszt azonban elnyelte a perzsa áradat és Miltiadész valamint katonái, egyfajta adó fejében meghatározott idejű katonai szolgálatot teljesítettek a perzsa hadseregben. Részt vett Dareiosz balul sikerült szkitiai hadjáratában ( i.e. 513 ) . Egy Dunán vert hidat őrzött amin átkelt a perzsa hadsereg és a túlparton kerülgették egymást az ellenséggel. Hérodotosz szerint Miltiadész arra biztatta társait, gyújtsák föl a perzsák mögött a hidat. Nem gyújtották föl, de a helyi elhárításnak a fülébe jutott, ezért menekülnie kellett. Részt vett a Ión felkelésben is, tehát a perzsa hadsereget és annak stratégiáját ismerte. Miután Mardoniosz elfoglalta Trákiát, Miltiadész Athénba menekült. A demokrácia hazájában azonban nem fogadtak szívesen egy volt türannoszt. Perbe fogták zsarnokságért. Miltiadész azonban előadta a szabadságharcos figurát a perzsa elnyomás árnyékában, és mivel ennyire jól senki sem ismerte a támadókat i.e. 490-re megválasztották sztratégosznak. A sztratégoszok tanácsa háború esetén volt hivatott katonai kérdésekben dönteni. Tíz főből állt, de a tanácsnak tagja volt egy polémarkhosz is ( ma kormánybiztosnak mondanánk ) aki civil volt. Jelen esetben Kallimarkhosznak hívják ( elesik a csatában ) aki civil tisztséggel rendelkezik ugyan de remek katona.

Datisz Euboia elfoglalása után két lehetőség közül választhatott. Megtámadja Athént a tenger felől. Ebben az esetben meg kell ütköznie az athéni flottával és meg kell másznia Pireusz falait, vagyis időbe telik. A 600 hajóból álló flotta csapatszállítóit biztosan nagy veszteség érné. A másik a szárazföldi támadás lehetősége. Van egy öböl 42 km-re Athéntól ahol a hadihajók védeni tudják a csapatszállítókat, Ezt Marathón-öbölnek hívják. Abban van a Schiniasz-part , ami kb 2500m hosszan alkalmas a partraszállásra. A partraszállás után a szárazföld felől támadva megeszik Athént reggelire. Datisz a szárazföldi támadás mellett döntött.

Természetesen a görög felderítők azonnal megvitték a hírt és a sztratégoszoknak dönteniük kellett a stratégia felől. Miltiádészt kivéve mindenki a várost védte volna, de emberünk remekül érvelhetett mert amikor szavazásra került sor, öt-öt arányban szavaztak a támadás és a védelem mellett. Miltiadész ekkor meggyőzte arról a polémarkhoszt hogy képes a parton tartani a perzsa sereget. Azokat le lehet győzni és ha ezt a spártaiak nélkül teszik, a győzelem után Athén lesz a görög poliszok közül az első hatalom. Kallimarkhosz hazafi volt és magával ragadta a terv. A támadásra szavazott. A többi sztratégosz azonnal lemondott Miltiádész javára a sereg vezetéséről. Vigye csak el ő a balhét. Pedig Miltiádész nem volt esélytelen. A terep vele volt és ő ismerte.

A marathóni csata

A tízezer athéni, eretriai és plataiai hoplita gyors menetben megindult Marathón felé, ahol a perzsák megkezdték a partraszállást. Amit Datisz nem tudott az volt hogy Marathóntól Athén felé két úton lehetett eljutni. Az egyik út, onnan délnyugatra, a Vrexiza mocsáron keresztül vezetett, aminek leküzdése technikailag lehetséges volt, de mivel csak egy oszlopban vonulhatott , a menetet nem lehetett volna biztosítani. A másik út onnan északnyugatra a hegyeken át először a Vrana-völgybe vezet. Datiszt nem zavarta a probléma és nem szállta meg rögtön a völgyet. Mire eszébe jutott, már foglalt volt a hely, tízezer görög végzett benne műszaki munkát. Miltiadész ismerte a perzsa hadrendet aminek csapásmérő ereje a szárnyakról támadó lovasság volt. Ez a terep lovasrohamra egyébként is alkalmatlan, de a görögök akadályokkal még jobban azzá tették. A lovasságot tehát nem hirtelen és óvatlanul vonták vissza, nem tudták használni és eltakarították a gyalogroham elől. A túlerő viszont még mindig több mint kétszeres.

A perzsa gyalogság nagy része nem visel páncélt, könnyű sarló alakú karddal, lándzsával, vesszőből készült pajzzsal voltak felszerelve. A tüzérségi előkészítés a nyílzápor volt. Aztán támadtak a gyalogosok, majd az áttörést a lovasság hajtotta végre.

Az athéni hoplita bronzsisakot visel, lamellált vászon és bőr ruhát, bronz mellvértet, lábvértet. Két méter hosszú dárdája ( dorü) bronzhegyben végződik. Nem hajítják, szúrnak vele és átüti a páncélt. Minden harcosnak van egy kétélű egyenes bronzkardja ( xiphosz ), erősebb a perzsákénál. A harcos védelmét a kb egy méter átmérőjű hoplon ( kerek pajzs ) biztosítja. A hoplon egy forradalmi újítás, nem csak fogantyúja van hanem a pajzs közepén egy kart tartó hurok is ami révén a pajzs könnyen forgatható és támadóvá is tehető. A hoplonokból áll össze a falanx. A hopliták azzal fogják fel az ellenség rohamát. Pajzs a pajzsnak, mell a mellhez feszül, de csak annyian férnek oda amennyi hely van, a hátul jövők föltorlódnak. A hoplita védett és védi a társa hoplonja is, tehát szinte csak a súlyt fogja fel. Aztán szúr és eltakarítja az első ellenséges sort, majd pördít a hoplonnal, szúr és így tovább. Közben embert és akár sort is válthat. A falanxnak ideális esetben a szárnyai bonthatók meg, tehát azokat meg kell erősíteni műszaki rendszerrel és katonákkal egyaránt. Ebben az esetben viszont a terep függvényében a közepe lesz gyengébb. Tudta ezt Miltiadész is és ezt a tényt csapdának használta.

Datisz továbbra sem aggódik, felsorakoztatja 300 íjászát, mögöttük a könnyűgyalogságot. Miltiádész úgy állítja fel a phüléket ( alegységek ) hogy sziklától szikláig lezárják a völgyet. A szokás szerint a jobb szárnyat a polémarkhosz vezeti, bal szárnyon a plataiaiak, középen Miltiadész. Innentől Hérodotosz sorai a laikus számára zavarossá válnak és mivel a történetíró sem katona, a sorrendet összekeveri. Ennek ellenére a hozzáértőnek a kép teljesen világos. A perzsák bekezdtek egy sűrű nyílzáporral, amit a hoplon mögött megbújó görögök röhögve hárítanak el. Aztán elkezdik szívatni a perzsákat, ennyit tudtok? Azok persze berágnak és nekifutnak a falanxnak. Majd lepattannak róla. Feltételezzük hogy Datisz ugyan eddig elég magasan hordta az orrát, de hülye nem lehetett hisz hatszáz hajónyi népet bíztak rá, tehát rendet tesz a buksijában. Mit tehet? Csak a szárnyakra helyezhet nagyobb nyomást, tehát átcsoportosít. A görögök persze látják, készül az újabb felvonás. Több történész állítja, hogy a csatában részt vett a méd testőrség, a halhatatlanok gárdája is. Hérodotosz médekről igen, testőrségről nem ír. Ezek a csávók hangtalanul támadtak, mint a zombik és a frászt hozták a görögökre. Attól voltak halhatatlanok, hogy ha valaki kidőlt rögtön más állt a helyére. Ruhájuk sárga és bíbor, arcukat maszk fedte. Fegyverzetük vaslándzsa, tőr és oroszlánfejjel díszített kard volt. Testüket fémből készült pikkelypáncél védte. Tehát nehézgyalogosok voltak. Harcértékük nem ért fel a hoplitákéval, de fegyelmezettségük és kitartásuk révén jelentős erőt képeztek. Akár velük , akár mással de a perzsák a szárnyakat megerősítették, ezért a görögöknek is meg kellett tenni. Ezzel az arcvonal lerövidült, előre kellett futni valamennyit hogy ismét sziklától szikláig érjen a falanx. Vagyis a futás nem támadás volt hanem arcvonal áthelyezés. Nem megtámadtak 27000 perzsát, hanem állást váltottak. A perzsák nekirohantak a falanxnak, aminek szélei kitartottak, a közepe meg behorpadt. Ennek az lett az eredménye hogy a perzsa közép beszorult, mintegy zsákba, fegyverét sem tudta használni, a görögök pedig lemészárolták őket. Ezt a taktikát a vikingek is és Hannibál is alkalmazta tudatosan a cannaei csatában. Ezután a perzsák felhagytak a támadással. Hérodotosz szerint 6400 embert veszítettek. A görögök 192-őt. Aztán behajózás közben, amikor már nem volt kockázatos, a görögök megtámadták a perzsákat. Előbb nem is lett volna értelme. A görögöknek a nem történik semmi is felért egy győzelemmel. Hérodotosz nem is állítja hogy ekkor nagy veszteséget okoztak, megpróbálták a hajókat felgyújtani.

Miért lehetett így és nem akként ahogyan eddig leírták? A görögök nem azért zárták le a völgyet hogy támadjanak, hanem hogy az ellenséget feltartóztassák. A völgytől a hajók a parton kb 5-6 km-re voltak. Állítólag ezt tették meg a görögök futva. A cucc amiben futottak kb 30 kg-ot nyomott. Ez persze nem lehetetlen, de közben harcolniuk is kellett. A falanxot nem futásra találták ki, aközben a sorok felbomlanak, a harcosok egymást már csak kis mértékben tudják támogatni. Miközben a görögök nyomják a tengerbe a 23000 perzsát, az arcvonal egyre szélesedik, tehát egy idő után több perzsa lenne mellettük és mögöttük, mint előttük. A perzsa lovasságról se feledkezzünk meg akiket ez esetben nyilván bevetettek volna, a terep itt már alkalmas volt erre. A görögöket simán bekerítették volna. Lássuk be, ezt a verziót valaki nagyon félreírta.

Athén győzött a csatában, de még nem volt vége a háborúnak. A marathóni futóval most nem foglalkozunk, az fussa le mindenki aki akarja. Azt viszont, hogy a perzsa sereg nem hatalmas pánikban hagyta el a partot az bizonyítja, hogy a hajóhad megkerülte a hegyeket és megjelent Athén előtt. A görögök erre számítottak, erőltetett menetben nyomták a 42 km-t hazáig. A hajóknak kb 100 km-t kellett megtenniük. Szerencsére a hopliták hazaértek időben. A két fél bámulta egymást mint az a bizonyos borjú, aztán a perzsák rájöttek hogy a görög seregből vagy kettő van, vagy sokkal mozgékonyabbak mint ők, ezért feladták. Kelet és nyugat első nagy pofozkodásában kelet veszített.

I.e 438-ra fejezték be az Athéniek Athéné templomát a Parthenont, melynek falába 192 hős szobrát vésték, akik Meghaltak Marathónnál. Datiszról többet nem hallunk. Rossz vége lehetett ahogy a főnökével találkozott. Miltiadész csatában szerzett lábsebe elüszkösödött, majd egy év múlva hal meg. Emléke ez a világra szóló diadal.