Kánaán területe, nagyjából Izrael mai területével egyezik meg. Ez a „tejjel-mézzel folyó” ország, melyet Isten az Izraelitáknak ígért. Eszközéül Mózest választotta, aki végrehajtotta az Exodust , kivezette a népet az egyiptomi fogságból, átkelt a tengeren és megérkezett a Sinai ( Horeb) hegyhez. Az Izraelita honfoglalást a régészek és történészek nagy része Kr. e. 1240-1050 közé helyezi. A kiindulási alap, természetesen a biblia, melyben az Exodust, Mózes I-V könyve, a honfoglalást, vagyis Kánaán elfoglalását Józsué könyve és részben a Bírák könyve tartalmazza.

A Hébereket , ahogy átkeltek a tengeren, szinte azonnal megtámadják Amalek fiai (Amalekiták). Ekkor találkozunk Józsuéval – történetünk főszereplőjével – először. Ekkor a nép még katonailag nem kiképzett és felkészített. Fegyverzetük is gyenge, hiányos. Az Amalekiták féltve területüket, annak kincseit pl a vizet, megtámadják a behatolókat. A Héberek erejét megkétszerezi a tudat hogy ha ezt a csatát elveszítik semmijük sem marad, meghalnak mindannyian, családjukkal együtt. Mózes, Józsuéra bízza a csata vezetését, de a Biblia szerint Isten is segítségül jön. Filmbe illő jelenet. Mózes , az öccse Áron és a testőre Húr egy dombon állnak. Mózes felemeli a botját, ekkor a Héberek erőre kapnak, ha elfárad akkor ellankadnak. Végül Áron és Húr együtt tartják Mózes kezét és a győzelem megszületik. Ez még egy igazi véres szinte kocsmai verekedés egyenlő erők között, melyet a legendán túl, a Héber nők döntenek el, akik fegyvert ragadva a férfiak segítségére sietnek. A győzelem után Amalek törzsét kiirtják. Jahve nem a szeretet istene és a Héberek nem fukarkodnak a nevében mindenkit legyilkolni. Amellett hogy ellenfeleiket istenüknek áldozatul felajánlják, a praktikum is ezt kívánja. Egyszerűen nem hagyhatnak ellenséget a hátukban.

Józsué ( Hosea, Joshua)

Mózes, Isten parancsára választja ki Józsuét utódjául. „Az Úr pedig monda Mózesnek: Vedd melléd Józsuét a Nún fiát, a férfiút, akiben lélek van, és tedd ő reá a te kezedet.” Kiváló választás, mint később kiderül, de hogy miért teszi ezt Mózes, nem ismerjük. Hogy volt-e Józsuénak valamilyen katonai képzettsége amit még Egyiptomban szerzett, nem tudjuk. Azt viszont tudjuk hogy elkötelezett híve Mózesnek, vallási fanatikus, szinte megszállott. Hogy kiváló vezető, stratéga, utólag az ókor legnagyobb hadvezére, az majd később derül ki.

Az Izraeliták a Jordán és a Holt-tenger keleti oldalán gyalogolnak Kánaán felé. Útközben születnek szövetségek, harcolnak kisebb erők és települések ellen, de tulajdonképpen biztonságban érnek a Nebo-hegy magasságáig. Itt Mózes tizenkét felderítőt küld –törzsenként egyet- köztük Józsuét Kánaánba. A felderítők közül kettő Káleb Jefunné fia és Józsué Nún fia marad életben. A beszámolók alapján Mózes belátja, hogy népe nem felkészült Kánaán elfoglalására ezért negyven évre visszavonul a sivatagba. A negyven éven lehet, de nem érdemes vitatkozni. Ha igaz, az is igaz lehet hogy Mózes 120, Józsué 110 évig élt. Persze arányosan rövidíthetünk is. A lényeg viszont az, hogy a sivatagban a nép megedződött, felnőtt egy újabb generáció, a férfiakat Józsué kiképezte a harcra. Mégpedig egyiptomi mintára, különböző egységekben, de sajátos taktikákkal. Ehhez a kor színvonalán álló fegyvereket is gyártottak. Sarló alakú bronzkardokat , bronzpajzsokat, erős bronz hegyű dárdákat. Valamint kiválóan alkalmazták az ókori tüzérséget, a parittyásokat. A felkészülés végére az Izraelita népesség kb 35000 fős , amiből 8000 harcos lehetett, ami a környező törzsek és városok nagyságát tekintve jelentős erő volt. De nem csak hadsereg született, lerakták a vallás és a mindennapi élet alapjait is. Erős törvények születtek melyek egybe kovácsolták a népet. A sereget rögtön ki is próbálták, mégpedig a két Amorita királyságon, amely nem tudott ellenállni az Izraelita erőnek. A Jordán jobb partját megtisztították, készen álltak a hódításra. Ezt azonban már nem Mózes fogja vezetni. Halála után, a Nebó hegynél temetik el. Józsué lesz az új vezető.

„Azután parancsola az Úr Józsuénak, a Nún fiának, és monda: Légy erős és bátor, mert te viszed be Izráel fiait arra a földre, amely felől megesküdtem nékik; és én veled leszek.”

Józsué született hadvezér volt. Ismerte a harc törvényit, kiválóan kombinálta a felderítés, álcázás, erők és eszközök összpontosításának elvét, a megtévesztéssel. A sereg először gerilla és kommandó akciókra volt képes. Üss, aztán fuss. Hegyi terepen edződtek, gyors meneteket voltak képesek végrehajtani viszonylag rövid idő alatt, aztán rövid pihenés után harcolni. Támadásai rendkívül agresszívek voltak, megtalálva az ellenség gyenge pontját, ott erőfölényt létrehozva. Valószínű hogy ezen agresszivitás nélkül, ma nem lenne Izrael. A terepet és a topográfiai viszonyokat felderítették, a főerők csapását összehangolta a napszakkal és az időjárással. A jó felderítésnek és fegyelmüknek köszönhetően a nagy távolságú menetek akár éjszaka is, hegyes terepen is sikeresek voltak. Józsué sokszor és jól alkalmazta a bekerítés vagy átkarolás taktikáját. Ehhez azonban alvezérekre volt szüksége, akiket Józsué könyvéből nem ismerünk meg. Azonban Józsué halála után azonnal új és tehetséges vezető kerül elő, mégpedig Júda Simeon fia. Nyilván hogy ezt megtehesse, Józsué csatáiban kellett edződnie. A támadás és a csata után Józsué azonnal üldözni kezdte az ellenséget, nem hagyva időt arra hogy az összeszedje magát. A Bibliából kiolvasható, hogy Józsué nem csak katonai zseni ,hanem könyörtelen, a mai korból nézve kegyetlen ember volt. A lapok szinte úsznak a vérben. Könyörtelensége viszont korában pragmatikusnak számított. Emellett, szavahihető és azt megtartó is volt. Szövetséget nem bontott és nem árult el. Családjáról, szeretőiről, barátairól semmit nem jegyeztek fel. Magányos harcos volt, erős hitével és Isten parancsai végrehajtásának kötelezettségével , népe iránt érzett felelősségével.

Átkelés a Jordánon, Jerikó (Jérikhó)

A Biblia szerint az Izraeliták száraz lábbal keltek át az amúgy jelentős akadályt képező Jordánon. Ez lehetséges, Az Izraeliták többször tereltek el rövid időre folyókat. A fővárosukat áthelyezték a hegygerincre és Gilgalnak hívták. A hegység ellenőrzésében egy város állta a Héberek útját, a világ egyik legrégebbi városa amit Jerikónak neveztek. A város nem volt jelentős erejű, egyszerűen útban volt és utána nem hiányzott senkinek. Viszont kétkörös másfél kilométer hosszú falrendszer védte. A két falkör között házak helyezkedtek el ,vagyis olyan széles volt hogy egymástól függetlenül védhették. A városnak nem volt jelentős katonai ereje, méterenként egy katona jutott a falra. Józsué elfoglalhatta volna a várost ostrommal, de esze ágában sem volt erőt, eszközt és időt pocsékolni. Először is két felderítőt küldött hogy kémleljék ki a várost, akik egy bordélyban, egy Ráháb nevű prostituáltnál szálltak meg. A bordély kiváló hely volt az információszerzésre és az elrejtőzésre. De Jerikó kis város volt, hamar híre ment hogy idegeneket láttak. Ebből látszik, hogy a város félt, a Jordánon túli kegyetlenkedés híre eljutott ide is. Ráháb azonban megmenti a felderítőket, akik visszatérnek Józsuéhoz. A Héberek szövetséget kötnek Ráhábbal. Ő segít nekik, az ostromkor ennek fejében életben marad.” És ha nékünk adja az Úr ezt a földet, irgalmasságot és igazságot cselekszünk veled.” Sokat és sokszor hallottunk Jerikó falainak leomlásáról, amit Isten döntött le, vagy valami földrengés. De nem így történhetett. Józsué bekeríti a várost. Minden méterre hat katonája jut. Mégsem támad, hanem minden nap a sereg hangos tülköléssel és énekléssel zarándokmenetet tart a város körül. Ma már ismert trükk, sokan alkalmazták, pl Alexandrosz, Wolf, stb A Jerikóiak nem tudják a dolgot mire vélni. Persze cselt sejtenek és szorgosan rohangálnak a falon körbe, ahogy a Héberek vonulnak. Aztán a következő napon is ez történik, majd hat napon keresztül mindig ugyanaz. Egyre több a bámészkodó, egyre lazább a fegyelem és lankad a figyelem. „Ha bejövünk mi erre a földre, kösd e veres fonalú zsinórt ahhoz az ablakhoz” A mondatból világos hogy Ráhábnak nem azért kellett kötelet kötni az ablakba hogy felismerjék a házát és életben maradjon. Mivel a háza a két fal között volt azt kívülről látni sem lehetett volna. A kötélen egy Izraelita kommandó jutott a két fal közé, mialatt a Héber hadsereg napi vonulásával elterelte a védők figyelmét. A hetedik napon is a szokásos műsor folyt, aztán a Héberek megfújták a harci kürtöket ( Szófár), erre a jelre a kommandó belülről megtámadta a kaput őrzőket. A kapu kinyitása után nem csak azon keresztül hanem ostromlétrák használatával a falon keresztül is rohamoztak. Jerikó elesett. Józsué Ráhábon kívül mindenkit lemészároltatott, mindent „ami lélegzett”. Ebbe nem csak a férfiak és nők, a gyerekek, hanem minden állat is beletartozott. A régészeti feltárások bizonyítják hogy a támadás az első aratás után volt. Józsué felgyújttatta a várost, nem rabolta ki, mindent elégetett, a gabonát is. A falak ekkor omlottak le és nem épültek újra. Ezzel a szörnyű kegyetlenkedéssel, egyfajta pszichológiai hadviselés részeként azt üzente a többi Kánaánita királynak: Jövök! Ha nem tűnsz el, te is így fogsz járni!

Ai, Bethel.

Míg Jerikó elpusztítása pszichológiailag ,Bethel városa már stratégiailag volt fontos. Bethel, Jeruzsálemtől északra tíz mérföldre feküdt, kereskedelmi utak csomópontjában. Ebból a körzetből lehetett ellenőrizni a nyugati hegygerincet és birtokba venni közép Kánaánt. Ennél a résznél már a Biblia szövege kezd egyre kuszább lenni, de ha induló adatnak tekintjük és összevetjük a régészeti bizonyítékokat, mellé teszünk katonai szakértelmet, közel kerülünk az igazsághoz. A Biblia Ai csatáról ír, az ott is történt, csak Ai városa akkor már nem egy élhető település, hanem régóta földrengésben elpusztult romhalmaz volt. Ha Józsué Bethelt el akarta foglalni, a romvárost blokkíroznia kellett, hogy onnan ne tudják hatba támadni. A szokásos módon járt el, először felderítőket küldött.” Majd visszatérének Józsuéhoz, és mondának néki: Ne menjen fel az egész nép; mintegy kétezer férfi, vagy mintegy háromezer férfi menjen fel, és megverik Ait. Ne fáraszd oda az egész népet, hiszen kevesen vannak azok!” Itt Józsué elköveti talán élete egyetlen katonai hibáját. Nem felderítő jelentést értékel, hanem stratégiai tanácsot fogad el ahhoz nem értőktől. Ugyanis a felderítők és Józsué sem sejti, hogy Ai romvárosába fészkelte be magát a teljes Betheli sereg azzal a céllal hogy a Bethel felé haladó Héber sereget hatba támadja. Józsué kb ötszáz embert küldhetett, amiből az előőrs mintegy ötven katona mehetett be a romvárosba. Ezeket rögtön megölték, aztán megtámadták a többieket is, de azok elfutottak. Józsué Jerikónál pszichológiai előnyre tett szert, ami most kezdett elillanni. Nem elég hogy az ellenség is nagyon felbátorodik, még a saját morál is a béka feneke alá süllyed. Abban a korban a vereségnek mindig felelőse volt, mégpedig olyan módon hogy a vezérben többé nem bíztak, általában megölték és mással folytatták. Józsué azonban politikus is volt, valószínűleg a papok is őt támogatták. Hamar találtak olyan személyt aki a vallási előírásokat megszegte, erre aztán rákenték a dolgot, majd agyonkövezték. Reggel az egész hadsereg menetet hajtott végre Ai felé hegyes terepen. Az éjszakát már a romváros előtt a domboktól takarva egy völgyben töltötték. Semmi neszt nem adhattak, nem gyújthattak tüzet. Hajnalban Józsué egy kb kétezer fős csapattal átkarolta a várost.” És parancsola nékik, mondván: Vigyázzatok! Ti lest vettek a városnak, a város háta megett; igen messzire ne menjetek a várostól, és mindnyájan készen legyetek!” Kb ezer fővel pedig kimasírozott a síkságra, provokálva Ai seregét. Azok persze magabiztosak voltak, tegnap már győztek egyszer, ma meg ezt a csapatot is eltángáljuk, gondolták. Az Ai sereg kb 2500 főből állt. Hátvédet hagyva, a Héberekre vetették magukat, akik a túlerő súlya alatt kezdtek hátra szorulni. Ekkor Ai királya a hátvédet is bevetette amitől a Héberek kezdtek megroppanni és a domb teteje felé menekülni. Ezt látva Józsué jelt adott és kétezres csapata egyszerre több ponton behatolt a romvárosba , az ott lévőket lemészárolta és a táborukat felgyújtotta. Az Ai sereg megtorpan, nem érti mi történik. Ekkor józsué ismét jelt ad és a völgyben megbúvó ötezres serege szemből az ellenségre rohan.” Amazok pedig a városból jövének ki ellenök, és így közben valának Izráelnek: ezek innen, amazok meg amonnan, és vágák őket mindaddig, amíg egy sem marada közülök élve, vagy aki elszaladt volna. „ Szörnyű mészárlás folyik, senkinek nem kegyelmeznek. Egyedül Ai királyát fogják el élve akit másnap Bethel városa előtt Józsué felköttet. Bethel megadta magát. Józsué stratégiai célja briliáns taktika alkalmazásával sikeres volt. Ellenőrzés alá vonta Kánaán közepét és a hegygerincet.

Gibeon, Dél-Kánaán.

Józsué problémája, konfliktusa Istennel és saját magával, az hogy bár elhivatott és képes elfoglalni majd ellenőrizni haderejével a területet, de benépesíteni nem tudja azt. A Héber népesség Gilgalban él. A városokat továbbra is elpusztítja, lakosait leöli, a különbség csak annyi hogy terményeit már nem gyújtja föl, kifosztja, állatait is elhajtja. Emiatt egyre nagyobb hangsúlyt fektet szövetségek megkötésére. A Kánaánban élő törzsek nem függnek a városoktól, ezek hajlandók a szövetségre. Átveszik a Héberek hitét, szokásait, harcosaik integrálódnak a hadseregbe. Ekkor az Izraeliták serege kb 12000 főt számlál. Akad város is amelyik szövetségesül szegődik. Ilyen Gibeon amely Jeruzsálemhez közel fontos stratégiai utak kereszteződésében fekszik. Józsué hagyja hogy a város élje saját életét és erőt gyűjt Gilgalban. Jeruzsálem királya azonban ezt már nem tűrheti, a másik négy legfontosabb városállammal együtt, jelentős haderővel bekeríti Gibeont és ostrom alá veszi. „Összegyülének azért, és felméne az Emoreusoknak öt királya: Jeruzsálemnek királya, Hebronnak királya, Jármutnak királya, Lákisnak királya, Eglonnak királya, ők magok és minden seregök, és tábort ütének Gibeonnál, és hadakozának ellene.” Az ilyen ellenfelet eddig a Héberek kerülték. Maga Kánaán megközelítése is azért nem a rövidebb és könnyebb tengerparti részen történt, mert ezek a hadseregek már nehéz gyalogosokat, lovasságot és harci szekereket is felvonultattak. Az öt király koaliciós ereje kb 15000 főből állhatott. .” Józsué ahogy a hírt hallja riadóztatja seregét és megint csak hegyes terepen, gyors menetet hajt végre Gibeon irányába. A Héberek 1500 méter magason másznak a sziklák között és kb 20 mérföldet úgy menetelnek, hogy harcképességüket teljes egészében megőrzik. Éjjel három körül érkeznek a Gibeon keleti részén elterülő hegy mögötti völgybe. Fáradtak és éhesek, de csak reggelig van idejük felkészülni a csatára. Az ellenség nem fedezi föl a beérkező Izraelita sereget. Józsué szemrevételezi az ellenség erejét és elhelyezkedését, majd tervet készít. Rá jellemző, rendkívül agresszív tervet. „Akkor szóla Józsué az Úrnak azon a napon, amelyen odavetette az Úr az Emoreust Izráel fiai elé; ezt mondotta vala pedig Izráel szemei előtt: Állj meg nap, Gibeonban, és hold az Ajalon völgyében!” A mondat azt jelenti hogy Józsué napsütésért imádkozik. Akkor akar támadni , mikor a nap éppen átbukik a hegy felett és elvakítja az ellenséget, de a hold még látszik az égen. Hajnalban a Kánaániak éppen kibotorkáltak a sátorból, ásítottak, szemüket dörgölték, keletről elvakította őket a nap , mikor 12000 Izraelita hangos üvöltéssel rájuk robbant. Erejüket felerősítette a lejtőn lefelé rohanás lendülete és olyan erővel törték át az ellenség vonalát, hogy védekezni sem maradt idő. „És megrettenté őket az Úr Izráel előtt, és megveré őket Gibeonnál nagy vereséggel, és űzé őket a Bethoronba vivő úton, és vágá őket egészen Azekáig és Makkedáig.” Közben a menekülőkre a bethronoi úton egy vihar is lecsapott , hatalmas jégesővel. Hogy emiatt is nagy volt a veszteség csak is Isten művének tulajdonítható. Józsué azonban nem állt le addig míg Jeruzsálem kivételével mindegyik városállamot nem foglalta el. Az eljárás a szokásos volt . A népet lemészárolták, a királyt felakasztották. A gibeoni csatát és ezzel Dél-Kánaán elfoglalását a kiváló terep és napszak ismeret, valamint a meglepetés, az időzítés és a kellő erőösszpontosítás tette lehetővé. Ha ilyen szemmel olvassuk a Bibliát meg kell állapítanunk hogy ilyen felkészült hadsereg ilyen képességű hadvezérrel kevés van a történelemben.

Merom, Észak-Kánaán.

Egyesek szerint a Merom vizei menti csata meg sem történt. Ha megtörtént nem tudjuk pontosan hol. A Biblia először említi az ellenségnél a harci szekereket, melyek az ókor tankjai voltak. Fából és bronzból készültek. A két lovat egy hajtó irányította, a szekéren egy vagy több íjjal és dárdával felszerelt katona tartózkodott. A szekerek kellő támogatás mellett képesek voltak a szárnyakról az ellenség harcrendjét megbontani, vagy frontálisan áttörni azon. Több történész a csata helyét a Huleh tó mellé teszi. Mások Wady el-Melek, Shimrom-Merom (Semunieh) közelébe helyezik. Josephus azt mondja (Ant., V, i, 18), hogy a szövetségesek tábora Berothon volt felső Galileában és hogy Beroth nem messze volt Kádestől, amely a galileai hegyek csúcsán áll. De bizonyosan a Genezáreti-tó északi partja és Hazor között a síkságon volt, a Galileai hegyek és a Jordán folyó között, a mai Mizbeth közelében. A Biblia a csatáról keveset közöl. „Mikor pedig meghallotta ezt Jábin, Hásornak királya, külde Jobábhoz, Mádonnak királyához, és Simronnak királyához, és Aksáfnak királyához”” És összegyülének mindezek a királyok, és megindulának, és táborba szállának együttesen Méromnak vizeinél, hogy hadakozzanak Izráel ellen.” Több forrás szerint ez volt a legnagyobb ellenséges erő amivel az Izraeliták csatáztak, kb 40000 fő és ez volt Józsué utolsó nagy csatája. „Ekkor monda az Úr Józsuénak: Ne félj tőlök, mert holnap ilyenkorra mindnyájokat átdöfötten vetem az Izráel elé; lovaikat bénítsd meg, szekereiket pedig égesd meg tűzzel.” Más fordításban , vágd el a lovak inait. A héber viszont a lefegyverezni szót használja, ami azt jelenti, akkor amikor a lovak nincsenek befogva a szekerekbe. Mivel a történetet magyarul még nem írták meg, más nyelven meg sokféleképpen, sokszor úgy ahogyan nem lehetett, szedjük össze azt amit tudunk, vagy ahogy lehetett.

Csata volt, mert a Jabin ( Hazor királya) által létrehozott koalíció nem adta meg magát, viszont a Héberek győztek.

Nem igaz hogy Józsué serege még nem találkozott harci szekerekkel rendelkező ellenséggel, csak Gibeonnál ez lényegtelen volt , mert az ellenség ostromra rendezkedett be. A Biblia a szekerek létét kihangsúlyozza, tehát fontos szerepük volt, lehetett volna. A Galileaiak úgy helyezkedtek el és olyan területen hogy harci szekereiket a csatában használni tudják.

A koaliciót Hazor királya hozta létre abból a célból hogy városát megvédje. De ezt akarták a szövetségesei is a saját városukkal. Vagyis seregüket úgy kellett elhelyezni a síkságon hogy lezárják az összes járható irányt. Az Izraelita fő csapás Hazor felé, aztán mellék irányok Tyros és Sidon, majd Kadesh voltak. A járható irányok lezárása mellett vízre is, mégpedig sokra volt szükség a lovaknak.

Józsué taktikáját ismerve, nagyjából ugyanúgy járhatott el mind más esetben. Ő és hadserege ezt tudta, többször bevált, minek rajta változtatni.

Innentől a csata pontos helyszíne már legyen a régészek dolga, a mi szempontunkból kevésbé lényeges. Józsué gyors menetet hajt végre hadseregével, ismét hegyes terepen. Megbújik a dombok között és tervet készít. Seregét két részre osztja. Az egyik szárny feladata a tábor megtámadása, míg a másiké a lovak megbénítása. Eddigi csatáinál segítségül hívta a természet erejét is. Feltételezzük hogy most is ezt tette. A lovak reggel nem állnak még készen a csatára, éjszakára karámba zárják őket. Viszont ha reggel támad, ebben az esetben az ő szemébe süt a nap, azért mert a hegyek ahol elrejtőzhettek nyugatra estek. Valószínű hogy megvárták az esti itatást, majd a bal szárny támadásával rázavarták a lovakat az ellenségre. A másik szárny ezzel egy időben a táborra rohant. A támadók , a szétszaladó lovak ,az üres szekerek között botladozó gyalogság együtt szétzilálta az ellenség sorait, azok futásban kerestek menedéket. Józsué átkaroló bal szárnya közben elvágta a Merom- Acco síkság felé vezető utat, emiatt az ellenség csak Misrephoth felé menekülhetett. A seregek összekeveredtek, azokat rendezni nem lehetett. Józsué ezután felgyújttatta a szekereket, majd hajnaltól bevezette az üldözést. A koalíció addigra felbomlott, mindenki a saját városa felé futott. Józsué elfoglalja Hazort és a szövetséges városokat. Az Izraelita határt északon Dan, Ijon és Szidónig tolta.

De nem teljesítette feladatát, nem hódította meg a teljes Kánaánt. „Te megvénhedtél, igen megidősödtél, pedig még igen sok föld maradt elfoglalni való.” Pedig egész élete háborúban telt el. Jeruzsálem, a Filiszteus városok, Libanon az utódokra marad, akik teljes egészében soha, ma sem boldogulnak vele. Az Izraeliták sorshúzással fölosztják maguk között új országukat. A fővárost áthelyezik Gilgalból Silóba. A honfoglalás befejeződött. A honfoglalónak azonban békeévek nem jutottak. A történelem egyik legnagyobb hadvezérét, örökségének határában - Timnat-Szerában, amely az Efraim hegyén van, a Gaas hegytől észak felé- temették el.

„Izráel pedig az Urat szolgálta vala Józsuénak minden idejében, és a véneknek is minden idejökben, akik hosszú ideig éltek Józsué után, és akik tudják vala minden cselekedetét az Úrnak, amelyet cselekedett vala Izráellel.”

“ “ Bibliai idézet