csatacserkesz.blog.hu

Ha a második világháborúban elkövetett emberiség elleni bűncselekményekről beszélünk, elsősorban a nácik általi holokausztban meggyilkolt hat millió  zsidó és öt millió egyéb etnikumú emberre gondolunk. A Szovjetunió esetében a több százezer málenkij robotra hajtott férfi és ennél is több megerőszakolt nő jut eszünkbe. A nyugati szövetségesek által okozott háborús bűncselekmények taglalásánál, Drezda porig bombázását szokták említeni. Drezda bombázása valóban terror bombázás volt, ami a polgári lakosság ellen irányult és ezzel annak szimbólumává vált. Azonban mire a drezdai bombázás bekövetkezik, a szövetségesek hasonló stratégiával tönkre bombázzák, többek között Hamburgot, Lübecket, Brémát, Karlsruhet, Stuttgartot stb. Különböző nemzetiségű haderők légiereje súlyos csapásokat mért fővárosokra is: London, Moszkva, Tokió, Varsó, Berlin, Budapest stb.   Akkor miért éppen Drezdai az, amire legjobban emlékezünk? Erre a kérdésre keressük a választ.

A második világháború elején a repülőgépek még nem voltak alkalmasak szőnyegbombázásra, azokat  pontbombázásra használták.  A polgári célpontok elleni támadásokat pedig tiltották,  a németek 1939-ben még kifejezetten elutasították. A Luftwaffe szabályzata a következőket írja: „ Azok a sűrűn lakott területen lévő célpontok és objektumok közvetlen közelében lévő célok, célpontok, amelyek ellen tilos a légi támadás, csak célzott bombavetéssel támadhatók.”  A kiképzési követelmény is az volt, hogy 1000 méteres támadómagasság esetén 50 méternél, 6000 m támadómagasság esetén 150 méternél nem érhet messzebb a bomba. Ennek ellenére a bombák sokszor akár kilóméterekkel is eltévesztették a célt. Noha a célzóberendezések ennyire nem voltak pontatlanok, a pilóták sokszor elveszítették tájékozódási képességüket, vagy nem bírták elviselni a légelhárítás tüzét.

A bombázási stratégia idővel mindenképpen változott volna, de hogy ez 1940 végére történt, abban a véletlennek is szerepe van. Az angliai német partraszállást előkészítő és a légifölény megszerzéséért küzdő Luftwaffe egyik He-111 bombázója augusztus 24-én éjszaka, navigációs hiba miatt London lakott területére dobott bombát. A RAF bombázói, válaszul augusztus 25-én éjszaka, bombatámadást hajtottak végre Berlin ellen. Nyílván Hitler nagyot hisztizett és szeptember 7-től a német bombázók tömeges csapással válaszoltak. Ez még nem minősíthető terrorbombázásnak,( nem dobtak bombákat sem a királyi palotára, sem a parlamentre ) mint a későbbi V-1, V-2 rakétacsapások, de a katonai és hadiipari objektumok elleni tömeges bombázásoknál a korábbi alapelvek már nem érvényesültek. Ha megnézzük a bombák szétszóródását a térképen, megértjük a Blitz ( villám ) szó lényegét és nehéz elképzelni hogyan élte túl London ezt a támadást, ami októberig 57 napon keresztül tartott és kb 20 - 40000 civil vesztette életét ( az eltérő adatok valószínűleg a későbbi rakétatámadások áldozatainak beszámítása miatt keletkeznek ) .

London bombázása

Néhány példa a második világháborús szőnyegbombázásra:

1941. július 22-e és október 4-e között 30 támadást hajtottak végre Moszkva ellen, közel 4000 repülőbevetéssel.

Leningrádra a 876 napos blokád alatt 102 520 gyújtó- és 4643 rombolóbombát dobtak.

Berlint a szövetségesek 363 alkalommal bombázták meg. Ennek eredményeként 50000 civil vesztette életét.

A Pforzheim elleni szövetséges légicsapás 1945.február 23-án 20000 civil életet követelt, ami a város minden harmadik lakosa.

A Potsdam ellen elkövetett, teljesen felesleges terrorbombázás 5000 életet követelt. Az 1700 tonna bomba megsemmisítette a város híres műemlékeit és az épületek 50 százalékát.

A „Gomorra” hadműveletben, a Hamburgi terrorbombázás következményeként  42 600 polgár halt meg (70%-uk szén-monoxid-mérgezés, 15%-uk a tűzvihar, 15%-uk a robbanások és épületösszeomlás áldozata lett), 2000 eltűnt és 37 000 sebesült, az eredetileg 700 000-es lakosságból. A város 73,9 százaléka égett le.

A bombázások utáni négy hónapban Hirosimában 90 000-166 000, Nagaszakiban 60 000-80 000 ember hunyt el a bombázások hatásainak következtében, nagyjából felük az atomcsapás napjain. A következő hónapokban számtalan ember halt bele a sugárbetegségbe, az égési sérülésekbe, és az egyéb sebesülésekbe, vagy a sugárzás következtében kialakult egyéb betegségekbe.

Varsó bombázásakor 40 000 civil vesztette életét, az épületek 10%-a elpusztult, 40%-a megrongálódott. A háború végére, egyéb háborús cselekményeknek köszönhetően, a város 84 százaléka megsemmisült.

Budapestre 77935 bomba hullott, 29 légicsapásban több mint 6500- an haltak meg.

„Bomber” avagy „Butcher” Harris

Sir Arthur Travers Harris-t 1942.ben nevezték ki a RAF bombázóparancsnokság élére. Az új bombázási stratégia és annak alkalmazása neki köszönhető.

„ Sokan úgy vélik, bombázással soha nem nyerhető meg egy háború. Erre az a válaszom, hogy még soha nem próbálták ki. Németország a lehető legérdekesebb kísérleti telep. Nézzük meg, hátha sikerül. A Németek szelet vetettek, most vihart aratnak.” ( Harris )

1942-re a bombázók jelentős technológiai fejlődésen mentek keresztül. Több ezer B-1 Lancester, B-17 Flaying fortress, B-24 Liberátor állt készenlétben. Fejlődtek a repülőgépek kommunikációs eszközei, célzó berendezései, rendelkeztek rádiónavigációs, talajkövető és éjszakai repülésre alkalmas berendezésekkel. A Britek eddig főleg nappal támadták az ellenséget, a veszteségük több mint 50% volt. Harris a támadásokat kiterjesztette éjszakára is. Természetesen hadiipari célokat is megjelöltek, de maga a város elpusztítása lett a cél. Harris kitalálta az un. „ munkásháztalanítás” elvét.

„Ha sikerrel jártok, az ellenség legérzékenyebb pontjaira mértek megsemmisítő csapásokat. Ne kíméljétek őket, csapjatok le!” ( Harris )

Vagyis Harris úgy gondolta, nagy hullámokban, repülő egységeket küld az égre, egy-egy kiszemelt város ellen. Azt addig bombázza, amíg mozog, vagy működik valami. Ha elpusztul a hadiipar, a katonák családjai és otthonai, nem lesz újonc utánpótlás, Németország hamar veszíteni fog. Ha csak a hamburgi terrorbombázás adatait nézzük, Harris német tábornok, Nürnbergben kap egy széket a vádlottak padján. Mindenesetre a dolog működött. Legalábbis úgy tűnt.

A Politika

A politikusok, különösen Churchill azonban elszörnyedt  a polgári áldozatok számát látván. A lakosságnak persze azt mesélte a sajtó, hogy a britek és amerikaiak csak katonai célpontokat bombáznak. Ha ki is szivárgott néhány más eset, a brit lakosságnak kevés oka volt a németeket sajnálni. Ennek ellenére, talán félve a történelem ítélőszékétől, Hamburg után Churchill leállította Harrist. 1945 februárjában aztán Churchill és Roosevelt elutaztak Jaltára hogy kitalálják hogyan osszák fel egymás között a világot. A konstruktív tárgyalások kisvártatva megrekedtek amikor Sztálin bedobta a durcát. Mivel a nyugati szövetségesek nem tudtak és nem is akartak több embert áldozni Sztálin jogosan úgy érezte , vele akarják elvégeztetni a piszkos munkát. Churchill engedni kényszerült. Katonája ha nem is volt, repülője azonban bőven. A bombázásokat úgy fogják kiterjeszteni, hogy a Vörös Hadseregnek kevesebb embert kelljen feláldozni a városok elfoglalásakor. Harris ismét elő vehette kedvenc szőnyegbombázós stratégiáját. Már csak idő kérdése volt, hogy a bombázók Drezdához is eljussanak.

Drezda bombázása ( 1945. február 13-15 )

Drezda, az ” Elba menti Firenze” úgy élte napjait, hogy a város műemlékei és természeti értékei biztosan megmentik majd. Emiatt nem készítettek menekülőutakat, alig volt óvóhely és nem volt földi légvédelem sem. Ugyan a településen több mint száz olyan objektum létezett, aminek köze volt a hadsereg ellátásához és ezen kívül fontos vasúti csomóponttal is rendelkezett. Ezen okok miatt keletről, a szovjetek elől menekülő civilek elözönlötték a várost, melynek lakossága ekkor több mint egy millió lehetett. Drezdában aznap még megtartották a karneváli felvonulást, mindenki bizakodó volt.

A RAF bombázói február 13-n Belgium felől közelítik meg Németországot. Először alumínium csíkokból készült „ ablakot” dobnak, hogy megtévesszék a német radarokat. Az alumínium felhő mögűl, kb. 21 órakor bukkannak elő és a felderítő repülők célra repülnek, hogy vörös fáklyákkal megjelöljék azokat. A német légvédelem nem reagál, a kevés repülőgép a más irányba támadó kötelékekkel veszi fel a harcot. A 244 db Lancester olyan zavartalanul repül a célra, ahogy eddig soha, mint egy sima gyakorlaton. Az első hullám célpontja a Piac-tér és a lakóövezet közötti stadion, de tulajdonképpen minden, ami ott van. 22.00-tól , 15 perc alatt 200000 db fürtös gyújtóbombát és 2tonnás óriásbombát dobnak a belvárosra. A bombák átütik a háztetőket, felgyújtják a házakat, felszaggatják a vízvezetékeket, pincéket. Mivel közepes erejű szél fúj, a lángok lángviharrá változnak, amely beszippantja a menekülőket. Tulajdonképpen nincsen hová menekülni. Aki eléri a víztározót, abban párolog el, a város egyetlen óvóhelyén 1000 ember válik csonttá és hamuvá.

„Rettenetes dolgokat láttunk: hamvasztott felnőttek apró gyermekek méretére zsugorodtak, kar- és lábdarabok, halottak, egész halálra égett családok, égő emberek rohantak ide-oda, égett edzők tele voltak civil menekültekkel, elhunyt mentők és katonák, sokan hívták és keresték gyermekeiket és családjaikat, és tüzeltek mindenütt, mindenütt tüzet, és a tűzvihar forró szele folyamatosan visszadobta az embereket az égő házakba, ahonnan menekülni próbáltak.Nem tudom elfelejteni ezeket a szörnyű részleteket. Soha nem tudom elfelejteni őket.” ( Lothar Metzger túlélő )

A tűzoltók elkeseredetten próbálják oltani a patinás faépületeket, de a második hullámot pontosan erre az időpontra tervezték. Ebben 500 bombázó vesz részt, amik teljessé teszik a káoszt. A második hullám az égő várost, a levegőben már 800 km-ről észlelte. A füst 4600 méterre emelkedett, ezért kibővítették a célpontot. Ekkor 1800 tonna bombát dobtak le a fő pályaudvar és Großer Garten környékére. Másnap az amerikaiak érkeztek. 08.00. körül a 8/1 bombázóosztály 361 gépe bombázta Drezda központját és a rendezőpályaudvar környékét. 115 db gép eltévesztette a célpontot, ebből 60 Prágát bombázta. A 379. bombázó csoport 12: 17-kor kezdte el bombázni Drezdát, amelynek célja a rendezőudvarok elpusztítása volt a városközponttól nyugatra fekvő Friedrichstadt kerületben.  A környéket nem takarta el a füst és a felhő. A 303. csoport két perccel a 379. után érkezett Drezda fölé, de a füst és a felhők elhomályosították kilátásukat, ezért H2X radarral bombázták Drezdát. A 303 –kat követõ csoportok (92., 306., 384. és 457.) szintén felhők által eltakartnak találták Drezdát, ezért ők is használták a H2X-et. A H2X célzás miatt a csoportok területbombázást alkalmaztak. Az utolsó csoport, amely megtámadta Drezdát, a 306. volt, a bombázás 12.30-kor ért véget. 15-én az amerikai 1. bombázó osztály csoportjai három időpontban alkalmaztak területbombázást a rendezőudvarok valamint Drezda külvárosa ellen.

A rajtaütésben résztvevő 796 brit gépből 6 veszett oda, ebből 3-at a sajátjai bombáztak le. Amerikai gépet csak egyet lőttek le. Ezzel szemben a város úgy tűnt elpusztult.  A drezdai rendőrség nem sokkal a támadások után írt jelentése szerint az óvárost és a belső keleti külvárosokat egyetlen tűz borította el, amely csaknem 12 000 lakást rombolt le. Ugyanez a jelentés azt mondta, hogy a rajtaütések 24 bankot, 26 biztosítási épületet, 31 üzletet és kiskereskedelmi házat, 640 üzletet, 64 raktárt, 2 vásárcsarnokot, 31 nagy szállodát, 26 közházat, 63 adminisztratív épületet, 3 színházat pusztítottak fel. 18 mozi, 11 templom, 6 kápolna; 5 egyéb kulturális épület, 19 kórház, köztük kisegítő kórházak és magánklinikák, 39 iskola, 5 konzulátus, az állatkert, a Vízmű, a vasút, 19 postai létesítmény, 4 villamos, 19 hajó és uszály semmisült meg. Csaknem 200 gyár sérült meg, 136 súlyosan (köztük a Zeiss Ikon precíziós optikai mérnöki művek közül több), 28 közepesen vagy súlyosan, 35 pedig könnyebben. A RAF értékelése azt mutatta, hogy az ipari épületek 23 %-a és a nem ipari épületek 56%-a, a lakóépületeket nem számítva, komoly károkat szenvedett.

Körülbelül 78 000 lakás teljesen megsemmisült; 27 700 lakhatatlan volt, 64 500 pedig sérült, de könnyen kijavítható. 

Válasz a kérdésre

A város lángol, a károk súlyosak. A náci elit elmenekül a polgárok haragja elől, zendüléstől tartanak. Ugyanis Drezdát valóban védtelenül, szinte martalékul hagyták. De a károk nem súlyosabbak mint pl. Hamburgban.  Sőt. Katonai üzem szinte alig semmisült meg, a vasút is hamar működőképessé tehető. Itt a polgári lakosság szenvedett csak és ebben a náciknak nem kis szerepük van. Goebbels, a  propaganda mágusa, nem hogy elhallgatná az eseményeket, elébe megy a bajnak és inkább világgá kürtöli. Csak közben alkalmaz egy azóta már megszokott trükköt. Az elpusztult 25000 fős számot megtoldja egy nullával. A svájci, a svéd  cenzúra ellenére is, amerikai újságokban  a 250000 elpusztult civil rémképe jelenik meg. A világ felháborodik. A brit képviselőház összeül. A britek és az amerikaiak egymást vádolják. Az amerikaiak mindent tagadnak és mindent a britekre kennek. Gobbels pedig Drezda szenvedésével felhergeli a németeket. Kihirdeti a totális háborút, aminek következménye miatt még sok százezren pusztulnak el. Csak Berlin ostromakor 250000 katona és civil. A drezdai rendőrség korabeli jelentése és a háború utáni önkormányzat vizsgálata alapján 25000 halálos áldozatról van adat. Ez természetesen magas szám és a drezdai eset mindenkit megérint, de a szenvedés jelképévé tenni egy agitprop blöff miatt, biztosan túlzás.

A területbombázást, legalábbis elviekben, a szövetségesek ezután befejezik. A második világháborúban 35000 brit bombázó vesztette életét.