Hivatalos neve a feliratokon colonia Claudia Savaria vagy colonia Claudia Savariensium volt. A Borostyánút mentén, Sállá és Scarbantia között feküdt, az Itinararium Antonini szerint előbbiről 31, az utóbbitól 34 római mérföldre, a mai Szombathely helyén. A Borostyánknak több leágazása is volt ezen a helyen: Arrabona és Aquincum irányába, valamint Sopianae felé.

Egy másodlagos jelentőségű út innen közvetlenül Noricumba is vezetett. Claudius császár alapította, erről mind a városnév Claudia jelzője, mind pedig a polgárok Claudia tribusba való besorolása egyöntetűen tanúskodik. A coloniát a császár a boiusok egykori szállásterületén hozta létre, mely eredetileg a Drávától északra, a mai Dunántúl nyugati, és Ausztria keleti határsávjában egészen a Dunáig terjedt, de ebben az időben már csak gyéren lakott volt: Plinius egyszerűen csak deserta Botoramként említi. Mivel a Caesar korában még katonailag igen erős Boii a római hódítás időszakában már a noricumi királyság vazallusainak tűnnek, és mivel Pliniusnak a deserta Boiorum helyzetének jellemzésével kapcsolatos szóhasználata szerencsétlen módon rossz fordításban ment át a köztudatba, többen úgy vélik, hogy Savaria colonia alapítására Noricum provinciává szervezése, és az ehhez kapcsolódó városalapítások keretében került sor, s majd csak ezt követően valamikor csatolták át Pannoniához.

Az emellett való érvelésekben az az állítás is szerepet játszik, miszerint Pannonia azidőtájt még nem is volt provincia, hanem csupán katonai igazgatási körzet, ezért ott eleve nem is lehetett várost alapítani. Ez azonban nem állja meg a helyét: a lex provinciae ugyan nem maradt fenn, Augustus önéletírásának idevágó fejezete azonban ebben a tekintetben világos útmutatást ad: a későbbi tartománynak nevet adó pannonok földjét a rómaiak egy már meglévő tartományba kebelezték be, vagyis egy már meglévő tartomány határait tolták ki. a Duna folyóig.

A későbbiek során pedig ezt, a már meglévő tartományt osztották ketté, ugyanúgy, ahogyan ezt más tartományok esetében is tették. Egyébként az sem valószínű, hogy az Augustus-kori hatalmi viszonyok a Borostyánút térségében még Claudius korában is változatlanul érvényben lettek volna. Az Itáliát a Dunán túlról fenyegető germán veszély elhárítása már Kr. u. 6-ban sürgős beavatkozást kívánt, és Tiberius hadműveleti tervéből eléggé világos, hogy rómaiak nem tisztelték a noricumi vazallus királyság felségterületét.

A vállalkozást félbeszakító pannoniai lázadás tovább növelte Itália veszélyeztetettségének érzését, és a térség katonai fontosságát. Mindezek fényében nem valószínű, hogy a Dunához vezető felvonulási utat - ha még addig nem tették volna meg - ekkor ne vonták volna szilárdan római ellenőrzés alá. Ezt egyébként az oppidum Scarbantia Iulia létezése északon, a Fertő mellett is bizonyítani látszik.

A legiók pontos elhelyezkedését ebben az időben nem ismerjük. Néhányan viszont azt is mérlegelik, hogy a legio XV Apollinarist a pannon-dalmata lázadás leverését követően a Száva völgyéből - ahol egyébként a rómaiak sokkal könnyebben és gyorsabban boldogultak a felkelőkkel, mint a délebbre lakó dalmát törzsekkel - a Borostyánút mellé, Savariába, vagy annak környékére helyezték át, és a Claudius-kori savariai veterándeductio a legiónak innen tovább, Carnuntumba történő áthelyezésével állt volna összefüggésben. Egy biztos: a veterán-deductiót, melyben minden kétséget kizáróan a legio XV Apollinaris kiszolgált katonái vettek részt, feliratok bizonyítják.

Savaria nyugati határa a noricumi-pannoniai provinciahatárral esett egybe. Északon Scarbantiától a Répce (Rabnitz) választotta el. Itt a két várostól közel azonos távolságra fekvő Fertőrákos hovatartozása vitatott. Északkeleten a civitas Boiorum ill. Mursella, délkeleten Mogetiana, délen Sállá volt a szomszéd. Keleten és talán délen is a határt az Arrabo (Rába) képezte.

A colonia vallási-adminisztratív központ volt. A közeli határátkelő miatt a város szélén a portorium publicum Illyrici egyik vámállomása működött. Ez utóbbi biztonságát egy beneficiarius állomás szavatolta. Tovább növelte Savaria jelentőségét, hogy Pannonia kettéosztása után Traianus császár itt, a városfalon kívül, a Perinth túlpartján építette fel az ara Augusti Pannoniae superioris, a tartományi kultusz és az ehhez kapcsolódó concilium provinciae központját.

Savaria helyi arisztokráciája a lakosság egészéhez hasonlóan alapvetően italikus származású, vagy esetleg korai romanizált provinciális - elsősorban nyugati és dalmatiai bevándorló volt. Általában is jellemző volt a Bostyánút-menti városokra, Savariában azonban, a város közlekedési csomópont jellegéből fokozottabban adódott, hogy az italikus vezetőrétegen belül az aquileiai kereskedő vállalkozók külön említésre méltó szerepet játszottak. Ti. Barbius Valens és M? Stajtinius Trophimus aquileiai illetőségű volt, a Caesii, a Canii, és talán még az Octavii esetében is aquileiai származásuk feltételezhető.

A 2. század elején jelentek meg a pannoniai limes-vidék forgalmában a Rajnán tevékenykedő germán kereskedők, a Treveri, Tungri, Agrippinenses stb., akik mozgásterüket rövidesen a Borostyánút északi és középső szakaszára is kiterjesztették, s az aquileiaiaknak komoly konkurenseivé váltak. Savariában való működésüket T. Cl. Tongrorum lib.

Eutychus szoborbázisa, valamint Q. Claudius Lucanus és fia közös építési felirata dokumentálja. Ez utóbbi a Genius coloniae számára egy templom építését és egy szobor adományozását örökíti meg. Az apa Augusta Treverorumnak és Savariának a fia csak Savariának volt Augustalisa. A tunger Eutychus ugyancsak Augustalis volt. Esetük arra is fényt vet, hogy miért érte meg a városnak idegeneket megtisztelő megbízatásokhoz juttatni. A távolsági kereskedelemben közismerten aktív szerepet játszó népek és városok fiai mellett Emonaiaknak is működött Savariában egy csoportja.

A kereskedelem révén felhalmozott tőke, majd birtokvásárlás jelentette a decurióvá válás egyik lehetséges útját Savariában. Az üzleti életben tevékenykedő libertusok az Augustales között szerezhettek méltóságot, a seviri közé azonban - úgy tűnik - már csak a szabad születésűeknek volt jó esélye bejutni. Az elitbe való bekerülés másik lehetőségét a katonai szolgálat révén történő társadalmi felemelkedés jelentette. Ez Savariában, a deductiós veteránokat követő későbbi generációk során már nem tűnik tipikusnak.

Mindössze két veteránt ismerünk a savariai ordóban: C. Iul. C. fil. Vol. Veranus decurio felirata tanúsága szerint a legio XIIII gemina egyszerű veteránja volt, L. Val. L. fii. Cl. Censorinus pedig beneficiarius consularisként fejezte be katonai pályafutását. Elképzelhető azonban, hogy az előbbi tanácstagi méltósága nem csak az elbocsájtásakor kapott veteránjavadalmazásán alapult, hanem volt valamiféle üzletből származó jövedelme is: ez megmagyarázná a Savariában való letelepedése után is megmaradó carnuntumi kapcsolatát. Az utóbbi altiszti rangjával már nem tekinthető átlagos veteránnak: zsoldja már a szolgálata alatt is másfél-kétszerese volt egy közlegényének, így már akkor nagyobb összeget tudott az elbocsájtása utáni időkre megtakarítani, és a honesta missio során kapott veteránjutalma is a rangjával arányos volt. Sírfeliratán megemlíti libertusait és libertáit - ám C. Iul. Veranushoz hasonlóan ő sem említ a decurionatusán kívül egyéb városi tisztségeket.

Valószínű, hogy ilyet egyikük sem töltött be: a tanácson belül a rangnélküliek, az ún. pedan i csoportjába, a városi vezetés alsó rétegébe tartoztak. A harmadik decurio, akinek katonai szolgálatáról tudomásunk van, lovag volt, Oct(avius) Faustinianus a militia equestrist teljesítette, ami számára a magasabb társadalmi körökkel teremtett kapcsolatot. Szolgálata után a helytartói székhelyen, Carnuntumban is vezető pozíciót szerzett, és a tartományi főpapi méltóságot is betöltötte.

Mint már fentebb, néhány esetben láttuk, egyes savariai decuriók illetve családjaik saját pozícióval, vagy rokonokkal rendelkeztek más pannoniai városok ordojában is. Az Octavii Savariában és Carnuntumban kétlakiak voltak, de Poetovio ordojában is valószínűleg voltak rokonaik. Hasonlóképp mindkét említett városban lakóhellyel rendelkezett az ismeretlen nomenű Aprilis is, akinek monumentális síremléket nem is ezekben, hanem a Mogetiana territoriumára eső balácai birtokán, villája tőszomszédságában állítottak, ilyen volt továbbá Ti. Claudius Moderatus is, aki Savaria mellett, a szomszédos Sallában is decurio volt, és ugyanez gyanítható a savariai Augustalitasa valamint scarbantiai decurionatusa alapján M. Caniusról is.

A Valerii egyidejűleg Carnuntum, illetve Siscia és Poetovio ordojában is meghatározó szerepet játszottak, a nevük gyakorisága miatt azonban a rokonságot köztük nem lehet bizonyítani. Kapcsolat gyanítható C. Calpurnius Secundinus sexvir és C. Calpurnius Eutychus poetovioi Augustalis között is. A savariai decuriók és Augustalisok más városokkal való kapcsolataiban az 1-2. században a Savaria - Savaria-környéki kisebb városok, és a Savaria - Savariától délebbre fekvő városok közötti relációk voltak a jellemzőek, a 2. század végére - 3. századra pedig a Savaria - Carnuntum közötti kapcsolat került előtérbe.

A colonia vonzóereje nyilvánvalóan összefüggött a városnak a fekvéséből fakadó regionális gazdasági központ szerepével és a tartományi császárkultusz székhelyének Savaria melletti kialakításával. A város, egy collegium Genii provinciae Pannoniae superioris működtetésével maga is igényt tartott a tartományi kultuszközpont szerepére, emellett azonban az Isis-szentélye révén is regionális jelentőségre tett szert.

A decuriók migrációjában megmutatkozó fokozatos északi irányú súlypont-eltolódás a katonaság, és vele együtt a helytartói székhely északra tartó mozgásának, és a limes-vidék gazdasági fellendülésének volt a következménye.

Savaria minden jel szerint colonia civium Romanorum volt: Claudius császár legiósveteránok számára alapította, önkormányzatának élén duoviri iure dicundo álltak, feliratok igazolják a császárkultusz intézményeinek, a sevirek és Augustalisok testületeinek a városban való működését, és főleg: a polgárai legiókban és a praetorianusoknál szolgáltak, jelentős létszámú bennszülött lakosság pedig nem mutatható ki a territoriumán.

Másfél évszázaddal az alapítása után, a Severus császárok alatt jogállásában valamilyen további kedvező változás következett be, amire a colonia Claudia jelzőjének Augustával való bővüléséből következtethetünk. E mögött egészen bizonyos, hogy olyan intézkedés rejlik, amely Pannoniának több városát is hasonlóképpen érintette, és valamilyen formában a város részleges újraalapítását, vagy talán még inkább a privilegizálását jelentette. Esetleg a ius Italicum kiváltságának adományozására gondolhatunk, amely - annak fényében, hogy ebben a kiváltságban Septimius Severustól, ill. dinasztiája későbbi tagjaitól több afrikai város mellett például, egészen véletlen elszólásból tudjuk, hogy öt daciai város is részesült - , olyan városok esetében, melyek Septimius Severusszal már a helytartósága idején is közelebbi kapcsolatban álltak, nagyon is érthető lenne.

Bizonyítékunk azonban nincs rá. Talán az ún. kalendárium Septimianum is ezzel állt összefüggésben, melynek Savariából egy servus villicusát ismerjük. Bizonyos, hogy a császár valamilyen alapítványa volt. Hogy miféle lehetett, ahhoz a kalendárium eredeti jelentése visz közelebb. Az adóskönyvet, egészen pontosan: a hónap calendaeján esedékes kamatok megfizetésének kimutatását nevezték így.

A kalendárium Septimianum tehát kölcsönöket folyósíthatott. Császár által nyújtott kölcsönök kapcsán pedig óhatatlanul az alimentatio intézménye jut eszünkbe. Erre gondoltak már mások is a császárkori forrásokban néhány helyen felbukkanó curatores calendarii kapcsán,283 akik, elnevezésükből következően nyilvánvalóan a mi servus villicusunkkal azonos feladatkörben, valószínűleg a kalendárium főnökeiként tevékenykedhettek.

Egy az itáliai alimentatio rendszeréhez hasonló intézmény tartományi városban való működtetése azonban - a kölcsönnyújtás zálogjogi vonatkozásai miatt (zálogjogot ti. csak a korlátlan földmagántulajdonra lehetett bejegyezni), csak az itáliaihoz hasonló földtulajdonviszonyok közepette volt lehetséges. Ilyeneket viszonyokat pedig csak a ius Italicum teremtett. Ezzel természetesen nem azt akarom mondani, hogy a servus villicus kalendarii Septimiani savariai felbukkanása a város itáliai jogállásának a bizonyítéka is, hanem azt, hogy a kérdés mérlegelésénél ezt a lehetőséget sem szabad figyelmen kívül hagyni. Az valószínűnek látszik, hogy nem az alimentatiós alapítvánnyal azonos intézmény volt a kalendárium Septimianum, egy itáliai feliraton ugyanis egyazon személy q(uaestor) kal(endarii) r(ei) p(ublicae) et aliment(orum) volt.

A megbízatások egy személy kezében való összekapcsolódása azonban arra utal, hogy rokon intézményekől lehet szó. Nos, az alimentatiók mellett Italiában szegény sorsú gyermekek támogatására magánalapítványok is működtek, s néhány hasonló célú intézmény létezéséről a provinciákban is tudunk. Valami ezekhez hasonlóra kell gondolnunk, és nem a városi kintlevőségeket nyilvántartó számadáskönyvek általános felügyelőjére, vagyis a curator rei publicae előfutárára, ezt már csak a calendarium konkrét személyre utaló Septimianum jelzője is kizárja.

A duumviratus és a quinquennalitas mellett Savaria vezető tisztségei között az alacsonyabbak: a quaestura és az aedilitas ritkábban bukkannak fel a feliratokon. A magas rangú tisztségviselők többsége ezek közül előzetesen csupán az egyiket töltötte be, ami azt jelzi, hogy mindkettő nem volt kötelező.

A duumviratusi a praefectura fabrum et centonariorum is megelőzte, ez azonban szintén nem volt kötelező állomása a cursus honorumnak. A praefectura fabrum et centonariorum elnevezés valószinűleg nem azt jelenti, hogy a fabrinak és centonariinak egy közös collegiuma lett volna, hanem azt, hogy a két tűzoltási feladatokat ellátó collegium élén egy kéttagú testület állt, tehát a praefectura collegii kollegialitását hangsúlyozták. A gyakorlatban a fabri és a centonarii parancsnokság szempontjából Savariában is elkülönültek elkülönültek egymástól.

Az adminisztratív tisztségek mellett betöltött papi méltóságokat Savariában - úgy tűnik - nem halmozták, de nem is nagyon emlitik őket őket a feliratokon. Ez nyilván azzal függ össze, hogy a városból többnyire olyan feliratok maradtak fenn, melyek megszövegezésében inkább csak a cursus honorum legmagasabb tisztségeinek megjelölésére szorítkoztak. Legfeljebb a pontifex, vagy a flamen magas méltósága illett ezek közé, a sacerdotium arae Augusti azonban - melyről meglepően sok, összesen öt savariai decurio esetében van tudomásunk - többnyire még ezeket is kiszorította. Az auguri méltóságot, pl. csak egy csoportosan állitott felirat dokumentálja.

Savariában a tisztségviselésnek vagy nem volt feltétele a helyi polgárjog, vagy nem alkalmazták a szabályt túl szigorúan, ha egy gazdag és befolyásos idegen megbízatásból a közösségnek haszna származott. A városhoz való tartós kötődés azonban az idegen civitas-szal rendelkezők esetében is megállapítható, vagy legalábbis gyanítható. Talán éppen ez volt az egyik döntő mozzanat annak elbírálásában, hogy ki nyerhetett el Savariában rendes tisztséget, s ki csupán ornamenta decurionaliát.

Az egyetlen példánk ez utóbbira, a tiszteletbeli decurionatusra Stajtinius Trophimus esete. Nála azonban valószínűleg nem is annyira a Savariától való távoli lakóhelye - gazdag aquileiai kereskedőnek tűnik, aki Savariában, nyílván a város közlekedési csomópont jellege miatt, üzleti bázissal rendelkezett - hanem inkább a libertus státusza zárhatta ki a rendes tanácstagságot. Felszabadított voltát a családja aquileiaia felirathagyatéka alapján valószínűsíthetjük.

Az ornamenta decurionalia adományozásáról az ordo decurionum döntött. A tisztségviselők választásának a városban egyetlen dokumentuma maradt fenn: egy hivatalos lista töredéke, melyre a tisztségre alkalmasnak bizonyult pályázók nevét jegyezték fel. A választást vezető tisztségviselő ez esetben a duumvireket helyettesítő praefectus és az egyik aedilis volt.

Talán a tisztségviselők munkáját segítő apparitores közé tartozott az a scriba, akinek csupán töredékes feliratát ismerjük. Városi tulajdonban lévő rabszolgák, servi colonorum vagy másképpen servi coloniae Savariában több esetben is kimutathatók. Ilyen volt egyébként a kalendárium Septimianum alkalmazottja is.

Savaria territóriumáról a feliratos emlékek és a villa rusticák egyaránt, elsősorban a városközpont környékéről és a territorium északkeleti-keleti részéről kerültek elő. A nyugati határsávban, összefüggő tömbben kelta bennszülött lakosság élt, ezt többnyire tumulusaik tanúsítják. Hogy milyen jogviszony fűzet őket a coloniához, nem tudjuk. A territorium pagus-beosztását nem ismerjük.

A kisebb igazgatási egységek közül csupán egyetlen falu neve maradt fenn, Voleucionae, mely topográfiailag mindeddig még nem azonosított. Egyelőre kiterjedtebb, falut sejtető lelőhelyről a territoriumon sincs tudomásunk. Az itinerariumok a Borostyánúton Savaria és Sállá, ill. Savaria és Scarbantia között nem említenek statiót.

A leágazások mentén Savaria szomszédságában említett települések közül legfeljebb a brigetiói úton fekvő Bassiana tartozhatott az ager Savariensishez - amennyiben valóban a Rába bal partján feküdt, és a mai Sárvárral azonosítható, ezt azonban a kutatás egy része kétségbe vonja.