A III. Keresztes háború főszereplői:

Németek

VIII. Gergely pápa felszólítására, I. Frigyes ( Barbarossa ) császár vezetésével 12000- 15000 német katona ( ebből 5 – 6000 lovas ) indult szárazföldi úton a Szentföld felé. III. Béla király ellátta és békével átengedte a sereget az országán. Cserébe a határ elhagyásakor megkapta a német dunai flottillát. A német sereghez csatlakozott Géza herceg ( Béla király öccse ) 2000 lovassal. A német krónikák ettől kezdve következetesen német – magyar seregről beszélnek. Vagyis a Magyar királyság nem egy ( az V. kereszteshadjárat ), hanem kettő keresztes háborúban vett részt. A sereg Szerbián, majd Bulgárián keresztül 1189 őszén érkezett Konstantinápolyba, majd Anatólián keresztül haladt tovább. Többször megütköztek a szeldzsuk törökökkel, bevették Aksehirt, győztek az ikonumi csatában és elfoglalták Konyát, ahol feltöltötték készleteiket, majd elérték az örményországi Cilikett. Szaladin szultán kénytelen volt erőt elvonni az időközben már folyó, Akkó ostromát felmentő seregéből. 1190. június 10-én az 58 éves császár azonban belefulladt a Saleph folyóba ( ma Göksu Nehri Törökország ). Ibn al-Athir krónikás szerint lova ledobta, a hideg vízben sokkot kapott, majd a páncélja lehúzta. A sereg feloszlott, legtöbben hazaindultak. Később egy járvány is sok katonával végzett, de kb 5-6000 fő a császár fiának Frigyes Sváb herceg parancsnoksága alatt elérte Akkót, ahol csatlakozott az ostromlókhoz. 1191. januárjában Frigyes herceg is meghalt, innentől a németeket V. Lipót Osztrák herceg képviselte. A német kontingens számottevő feladatot nem kapott az ostromban, ennek ellenére Lipót kitűzette az osztrák zászlót, amit Richárd király nemes egyszerűséggel ledobatott onnan. A dolog nem biztos, hogy így történt, mert ha igen, akkor Richárd rendkívül ostoba volt mikor hazafelé besétált Bécsbe. Lipót ugyanis elfogatta, majd eladta VI.Henrik Német császárnak. Az angolok hatalmas váltságdíjat fizettek, kb 23,3 tonna ezüstöt. Ebből épült Bécs városfala, Bécsújhely és Friedberg. Lipót mielőtt duzzogva hazaindult volna, még gyártott egy legendát. Úgy tűnik az Osztrák zászló teljesen elveszett, helyette harci öltözékének piros, valamint ahol öve a ruhát kikoptatta, a fehér szín lett az új trikolór. A német sereg vezér nélkül maradt, betagozódott a franciába.

A franciák

II. Fülöp király kb 10000 francia katonával 1190. július 1-n indult Vézelayből, át az Alpkon Genovába, majd hajókon Akkóba, ahová május 20-án érkezett meg. Ott átvette az ostrom irányítását, míg június 8-án Richárd is megérkezett. A francia ostrom a város blokkírozására, ostromgépekkel való lövöldözésére és Szaladin szultán seregének visszaverésére szorítkozott. Akkó július 12-n megadta magát. Ekkorra Fülöp már beteg volt. Hogy magas vérnyomása miatt, vagy rájött, hogy Richárd mellett csak másodhegedűs lehet, adta fel, nehéz eldönteni. Talán mindkettő. Azonban volt egy fontosabb körülmény is. Az ostromban életét veszítette Fülöp Flandria grófja, aki Vermandois megyét birtokolta. Halála azzal fenyegetett, hogy kikapcsolja a Gisors-szerződést, amelyet Fülöp kötött, hogy elkülönítse a hatalmas Blois-Champagne frakciót. Fülöp úgy döntött, hogy visszatér Franciaországba, hogy rendezze Flandriában az öröklés kérdését. Megígérte Richárdnak, hogy távollétében birtokait nem háborgatja. Seregét Húgó Burgund gróf valamint Henrik de Troyes parancsnokságára bízta. Akkó elfoglalása után, mikor megindult a menet Jaffa felé, a francia parancsnokok még úgy gondolták játszhatják az egyenlősdit Richárd királlyal. Már azon megsértődtek, hogy Richárd a megkérdezésük nélkül adott parancsot az indulásra. Emiatt persze lemaradtak és későn keltek át a Belus-folyón. Az arabok rögtön lecsaptak rájuk. A franciák visszaverték a támadást, aztán sietve zárkóztak. Többé nem volt kérdés ki a vezér.

Az Angolok

Richárd király a hadjáratot pénzszerzésre és örökösödési ügyek rendezésére ( is ) használta. 1190 szeptemberében érkezett 100 hajóval, kb 80000 katonával a szicíliai Messinába, ahol csatlakozott Fülöp Francia királyhoz. Mivel Szicília királya Tankréd a nővérét Johannát rövid időre fogságba vetette, kihasználva egy kisebb helyi lázongást, elfoglalta Messinát és saját kedve szerint rendezte Szicília ügyeit. 1191 áprilisában indult útnak Akkó felé, de flottáját egy vihar szétszórta. Május 1-én érkezett meg Ciprusra, ahol a sziget ura Komnenosz Izsák már rátette kezét a korábban befutott angol kincseshajóra és ismét Johannára valamint Richárd jegyesére, IV. Navarrai Sancho lányára Berengáriára. Időközben megérkezett Akkóból Guidó of Lusignan, hogy segítséget kérjen az ostromhoz. Richárd gondolt egyet és új szövetségesével együtt elfoglalta az egész szigetet – minek királyságát végül, persze nem ingyen Guidónak ad. Izsákot elfogják és kap egy hideg börtönt. Május 12-n feleségül veszi Berengáriát Limasszolban és június 5-én már indul is Akkóba ahová 8-n meg is érkezik. Rövid betegeskedés és Fülöp király hazautazása után a város július 12-n adja meg magát. Richárd és Szaladin szultán tűzszünetet kötnek melynek feltételeit Richárd szerint Szaladin nem tartotta be. Ekkor Richárd mind a 2700 arab harcost, akik zálogul maradtak fogságban, kivégezteti. Az arabok látván az öldöklést támadást indítanak, de a keresztesek visszaverik őket. Ekkorra a hadsereg egyedüli vezére , az angol király.

Az Outremer-beliek ( Szentföld )

Guidó of Lusignan volt jeruzsálemi király, miután ostoba módon csapdába vezette seregét a Hattini csatában ( 1187. július 4. ) fogságba került. Szaladin rövid idő alatt elfoglalta a királyságát amely az Antiochiai fejedelemségre, a Tripoliszi grófságra, valamint Tyrosra szűkült. Ezután Szaladin elengedte Guidót, aki megígérte, hogy elhagyja a Szentföldet. Persze ígéretét nem tartotta be. Először Tyrost kívánta visszakapni, de annak új ura Monferrat Konrád kiröhögte és hagyta a város alatt táborozgatni. 1188 tavaszán erősítések érkeztek európából. A sziciliai flotta 200 lovaggal, valamint egy 52 hajóból álló pisai flotta is. Később jöttek Dánok, Frízek, Flamandok, Franciák, Németek, Örmények, Templomosok, Johanniták. Guidónak bázisra volt szüksége, ezért flottával körülfogta Akkó kikötőjét, valamint a szárazföld felől megpróbálta elfoglalni. Közben a felesége Szybilla valamint gyermekei meghaltak és Guidó csak miattuk lehetett jeruzsálemi király. A királyi vérvonalból egyetlen személy maradt Izabella, IV. Toroni Humprey felesége. Monferrát Konrád gondolt egy merészet, erőszakkal elválasztotta őket, feleségül vette Izabellát ezzel de jure király lett és belépett a háborúba. 1189. október 4-én érkezett meg Szaladin 30000 jól felszerelt egyiptomi, szíriai, Török és mezopotámiai csapatokból álló seregével. A keresztes sereg ekkor már kb 20000 főt tett ki, melyből 2000 lovas volt. A csata a keresztesek számára jól kezdődött. A Templomosok visszaszorították Szaladin jobb szárnyát , ehhez az egész sereg csatlakozott, de szétszóródtak és vezethetetlenné váltak. Szaladin ellentámadást indított, közben az akkói helyőrség is kitört és elfoglalta a keresztény tábort. 5- 10000 fős keresztes veszteség árán sikerült a helyzetet stabilizálni. Az ostrom maradt, Szaladin ugyan győzött, de azt nem tudta kihasználni. Októberben 50 hajó, decemberben pedig az egyiptomi flotta törte át az ostromzárat. A Franciákat fuvarozó genovaiak, valamint az angol flotta megérkezése után ezek az akkói kikötőben rekedtek és hadizsákmánnyá váltak. Szaladin kísérletei, hogy a várost felszabadítsa, meghiúsultak. Guidó végigküzdötte a hadjáratot. Richárd támogatta, de a szavazáson egyöntetűen Monferrat konrádnak adtak bizalmat. Guidó a hadjárat után elvonult Ciprusra.

Balian de Ibelin a hattini csata után Jeruzsálemet védte 1187-ben. A város öt napos ostrom után adta fel, úgy hogy minden szabadon távozó után fizetni kellett. Aki nem tudott fizetni eladták rabszolgának. Pedig a muzulmánokban pezsgett a bosszúvágy, mert 1099-ben mikor a keresztesek bevették a várost , szinte mindenkit lemészároltak. Balian Akkónál Guidóhoz csatlakozott, de Monferrat oldalán állt. Segített elválasztani Izabellát, aki az ő mostoha leánya volt és ezzel királycsináló szereplővé vált. Ő és pártja végigharcolta a hadjáratot, majd közvetített Richárd és Szaladin közötti ramlai-békeszerződés létrehozásában. Szaladin a háború után birtokkal jutalmazta.

Konrad of Monferrat amiatt tartott igényt a trónra, mert IV. Baldwin jeruzsálemi király akarata az volt, hogy ha unokaöccse V. Baldwin meghal, a keresztény királyok beérkezésekor válasszanak új királyt. Ehhez kellett lerombolnia Guidó már egyébként is megcsappant tekintélyét és feleségül vennie Izabellát. Monferrat 1187-ben kétszer védte meg Tyrost és kényszerítette Szaladint visszavonulásra. Utóbbi esetben a Tyrosi hajókkal az egyiptomi flottát is legyőzte. Szaladin a legkegyetlenebb keresztesnek nevezte, de akkor még nem ismerte Richárdot. Monferrat nem vett részt Richárd hadjáratában, inkább Tyrosban maradt. Névlegesen uralkodott, sosem koronázták meg. Azt is csak egy évig. 1192 április 28-án két Hashaszin megtámadta az utcán és leszúrta. Az egyik gyilkost megölték, a másikat elfogták, aki Richárdra vallott. Richárd bizonyítékot követelt, aminek a Hashaszin szekta vezetője eleget is tett. Rashid al-Din Sinan azt írta hogy Konrádot egy 1191-ben kifosztott Hashaszin hajó miatt itélték halálra. A levél valószínűleg hamisítvány mert Sinan ekkor már nem élt. Bizonyíték azóta sincsen, csak azok hosszú sora, akiknek útjában állt.

Templomosok és Johanniták ( Ispotályos lovagrend ) harcosainak nagy része ott veszett a Hattini csatában. A szaracénok nekik nem kegyelmeztek. De a lovagrendek nem szűntek meg, lovagjaik száma folyamatosan növekedett. Még mindig ők alkották az elit egységet, melynek támadása megtöri az ellenséget. Akkó alatt a templomosok a 11. nagymester Robert de Sablé és a Johanniták a 10. nagymester Garnier de Nablus parancsnoksága alatt ( fegyverhordozókkal, kiszolgálókkal együtt ) kb 800-1500 fős ütőképes egységet vonultattak fel.

A kurd származású Szaladin, Egyiptom és Szíria szultánja ( Szaláh ad-Din ) minden bizonnyal az iszlám legnagyobb formátumú uralkodója volt. Egyesítette a muzulmán országokat, megalapította az Ajjúbida birodalmat. Megnyerte a Hattini csatát, elfoglalta Jeruzsálemet, Akkót, Jaffát és a legtöbb keresztény várost. Szerény volt és nagylelkű, ellenfeleivel szemben is tisztelettudó. Miután Akkó felmentése nem sikerült és kiderült hogy a keresztesek jelentős erővel Jeruzsálem felé indulnak, úgy tervezte hogy a rendelkezésre álló erőkkel zavarja a menetet, kivárja a megfelelő pillanatot, aztán azt részekre szabdalja. Ezután beveti tartalékait és megsemmisíti az ellenséget. A keresztesek azonban okosak és türelmesek voltak, nem lehetett őket részekre szakítani. Szaladin augusztus végére belátta, hogy olyan ellenfélre akadt, akinek legyőzésére a teljes seregre szüksége lesz. Serege létszámát a keresztény sereg kétszeresére becsülik. Mivel a keresztény sereg létszámának becsülésekor az Akkó alatt táborozók és a királyi hadak létszámából lehet csak kiindulni, azt kb 40000 főre tehetjük. Szaladin parancsot adott, hogy a keresztesek előtt mindent pusztítsanak el. Égessék fel és rombolják le Haifa, Caesarea, Kafarnoum, Atlit, Jaffa, Askalon, Ramla, Beaumont, Mitabel és Gáza városait. A Jeruzsálemhez közeli Darum erődjét szándékozott meghagyni kijáratnak a muszlim lakosság számára Egyiptom és Núbia felé. Jeruzsálemet kezdjék meg felkészíteni a védelemre. Eközben érkezzenek be seregeikkel Szíria, Mezopotámia, Egyiptom és Núbia emírjei. Az egyesült sereget az Arsuf feletti dombokon lévő erdőkben rejtette el. Itt a Rochetaillée ( Split rock ) és Arsuf között van egy több, mint 10 km-es 1,5-3 km széles síkság. A hely nem csak a sereg rejtésére, de lovas hadműveletre is alkalmas. Ráadásul a dombról lefelé való támadás felerősíti a roham erejét. A bal szárnyon Saph ad-din ( Szafadin, Szaladin fivére ) és Al- Afdal ( Szaladin fia )hadtestének volt feladta az elővéd támadása. A Jobb szárnyon Taqi al-Din ( Takedin, Szaladin unokaöccse ) vezette a núbiai és beduin harcosokat a keresztes utóvéd ellen. A centrumot Szaladin irányította, melyben kurdok, Szír íjászok, nehézlovasság ( ghulamok ) és testőrség szerepeltek. A három hadtestnek folyamatosan támadnia kellett a keresztes oszlopot és lehetőleg részekre szabdalni. Először a lovasságnak, majd annak fedezete mellett a gyalogságnak kellett nyílzáporral elárasztani az ellenséget, lehetőleg úgy, hogy minél több lovat öljenek meg, hiszen a lovasok kiesése megfosztja a kereszteseket az ellencsapás lehetőségétől

Oroszlánszívű menet

Richárd király terve az volt, hogy közelebbi feladatként birtokba veszi Jaffa városát és kikötőjét, majd onnan, mint hadműveleti bázisról indít támadást a távolabbi cél, Jeruzsálem ellen. Seregét tizenkét csoportra osztotta, mindegyiket felelős alvezér alá rendelte. Augusztus 25-én a keresztes sereg zárt rendben elhagyta Akkót és átlépte a Belus folyót. Itt majdnem szerencsétlenül jártak, de sikerült visszaszorítani az Ajjubida harcosokat. A sereg végig a tengerparti úton haladt, elöl a Templomosok mint elővéd, hátul a Johanniták. A málhát az Angolok és a Normannok védték. A menet szárazföldi oldalán gyalogosok, gyalogos lovagok és íjászok helyezkedtek el, fedezve a lovasságot. A tengeren pedig a flotta kísérte őket, utánpótlást szállítva. Mivel Akkó bevételénél kézre kerítették az egyiptomi flottát, nagyobb tengeri támadástól nem kellett tartani. Ennek ellenére a tengeri menetet is remekül szervezték. Kívül a gályák úsztak, melyek védték a parthoz közelebb vonuló dereglyéket és bárkákat, amik az élelmiszert, vizet és katapult lövedékeket szállították. Harminc gálya és kétezer katona maradt Akkó védelmére. Az oszlop lassan haladt, forrástól kútig. Richárd tanult a Hattini csatából és nem akart eltávolodni a víznyerő helyektől. A menetet Jaffáig két hétre tervezték. Jaffa kb 130 km-re van Akkótól. Gondoljunk bele, milyen szintű zaklatásnak volt kitéve az oszlop, ha 11 nap alatt jutottak el a 63 km-re fekvő Arsufba. Richárd kiválóan ismerte a könnyűlovas taktikát, tudta, hogy a keresztes sereg, ha beindul, olyan mint a vonat, azt megállítani nem lehet, ezért csapatait sem kitörni, sem üldözni nem engedte. Viszont alvezérei rendelkeztek bizonyos döntési szabadsággal, ami szerencsére szabatossággal nem párosult. Augusztus 26-29 között a keresztesek megálltak, átszervezték a menetet, közben visszavertek egy komolyabb támadást. Ezután a zaklatás folyamatossá vált és a terep is nehezebbé. A nap minden órájában védekezésre kényszerültek. Nyílzápor, lovasroham, lesből való támadások, csapdák, vermek, rejtett pengék. Különösen az utóvéd Johanniták szenvedtek sokat, hiszen a tockost általában ők kapták. A menet megállt, a gyalogosok kifordultak balra, nyílzápor az ellenségre, azok lepattantak és a menet ment tovább. A menet megkerülte a Kármel-hegyet, majd beért Caesarea-ba. A város égett és lerombolták, de az élelmiszerkészletet még meg tudták menteni. A Nahr al Mefdzsir ( Holt folyón ) való átkelés után ismét megtámadták őket. A támadást Aian Esztoj emír vezette. Az emír 230 cm magas volt, akkora lovon ült, mint egy traktor, a lándzsája, mint egy petrencerúd. Katonái nem csak az ő, hanem szinte a saját halhatatlanságukban is hittek, emiatt különösen fanatikusan támadtak. Ráadásul az emír folyamatosan provokálta a kereszteseket, és akik elfogadták kihívását, azokat rendre felnyársalta. Richárd ekkor korlátozott célú támadást rendelt el, melynek a célja nem csak az ellenség visszavetése volt, hanem egy öt fős kommandónak az emír megölése. Esztoj halála után az arabok persze legendát gyártottak, hogy halála előtt egy tucat, egyesek szerint száz keresztessel bírt el. Bozótos, majd vadrózsákkal benőtt terep következett. A szekerek átjuttatása, különösen támadás alatt rendkívül nehéznek bizonyult. Átkeltek a Nahr el Falaik ( Nád folyón ), majd szeptember 6-án egy Rochetaillée nevű mocsaras hely és a tengerpart között pihentek meg. Hajnalra a felderítők jelentették, hogy az arsufi erdőben jelentős Ajjubida erő gyűlt össze. Ekkor Richárd még nem tudta, hogy az a teljes fősereg.

Arsufi csata ( 1191 szeptember 7 )

Richárd a további menetet a következőképpen szervezte. Az elővédet továbbra is a Templomos lovagrend, míg az utóvédet az Ispotályos lovagrend alkotta. A tizenkét harcászati csoportot öt nagyobb hadtestbe rendelte. A Templomosok utáni hadtestbe, Troy, Burgund, Breton, Anjou katonákat. A harmadik hadtestbe, Guidó király és vazallusai, Poitou, Outremer és Német katonákat, A negyedikbe Angolokat és Normannokat. A feladat maradt, kis kiegészítéssel. Nem hagyni, hogy az Ajjubida lovasok az oszlopok közé ékelődjenek. Zárt rendet tartani, nem kitörni, majd Richárd parancsára egységes ellentámadást indítani. A jel, hat kürtszó. A hadtestek heroldokat kaptak. Richárd és Burgundi Hugó külön egységet hozott létre, amely fel és alá járt az oszlopban, hogy azt összetartsa. Az ellenség felőli oldalon a hadtestek gyalogosai és íjászai, beljebb a lovasság, a parton pedig a szekerek vonultak. Minden lovagrendi lovag három lóval rendelkezett. Ezen kívül minden málhás szekér mögé négyet kötöttek. Azonban a hadtáp parancsnoka elsősorban csak a lovagrendek kéréseit elégíthette ki. Amikor a teljes keresztes sereg kivonult a táborból, a Muszlimok kitörtek az erdőből. Az oszlop kitartott. A templomosok nyomták Szafadin erőit Arsuf és a dombok közé. Az utóvéd viszont elég szerencsétlenül állt. Először az oldalát támadták, majd megpróbálták bekeríteni, de nem tudtak a menet és a tengerpart közé kerülni. Az Ajjubidák hullámokban támadtak és főleg a lovakat célozták. Egy idő után kezdett kétségessé válni, hogy marad-e elég ló egy ellentámadáshoz. Sok lovag gyalog csatlakozott a harcolókhoz. A Johannitáknak folyamatosan meg kellett fordulni. Elhárítani, esetleg kisebb ellentámadást indítani. Több lovag a társa mögött háttal üllt a lovon és harcolt. Ezt nagyon nem csípték. Rendben a pofon, de hogy vissza sem adhatják, az már nem megy. Richárd viszont kivárt, arra a pillanatra mikor az ellenség könnyűlovassága kifárad. Közben a Templomosok Arsufig értek, a gyalogság kezdte magát befészkelni a romok közé. A Johanniták viszont nem bírták tovább és kirobbantak, magukkal ragadva a Francia lovagokat is. Richárd tudta ,hogy ezt már nem lehet megállítani, megfúvatta a kürtöket. Teljesen mindegy miért így történt, a zsenialítás a pillanat kihasználásában van és abban, ahogyan rugalmasan a helyzet függvényében a tervtől eltért. Az Ajjubida jobb szárny közvetlen harcérintkezésben volt és erre nem számított. A lovagok elsöpörték őket. A támadás minden irányba kibontakozott. Szafadin erői beszorultak, csak menekülhettek. Takedin szárnyán végig gázoltak a páncélosok. Középen Szaladin gyalogságán a támadás rövid időre megállt. Aztán Richárd Megfordult és csatlakozott a közép elleni támadáshoz. Döntő győzelem volt. Állítólag Szaladin 32 emírt és a lovagi henger 7000 ellenséget tarolt le, míg a keresztesek 700 főt veszítettek.

Utószó

A keresztesek elfoglalták Jaffát és ezzel birtokba vették a tengerpartot. Richárd azonban baljós híreket kapott otthonról. Ennek hatására, valamint azért mert Szaladin serege nem semmisült meg, hazautazott. A III. keresztes hadjárat Jeruzsálemet nem foglalta vissza.