Történelmi nyomozások By Zs.
„A mesebeli meghatározás – túl az Óperenciás tengeren, az Üveghegyeken is túl – az avar kori magyarság nyelvén az Enns menti országhatáron túlit, a naplemente felé eső idegen messzeséget jelentette. Innen, az avarság korából maradt meg a magyar nyelvben az Óperenciás tenger emlékezete. Ez a kifejezés – Óperenciás tenger – és értelmezése kizárólag a régi magyar nyelv fordulata, semmilyen más nyelvnek nem lehetett felfedezése, és semmilyen más nyelven nincs sem értelme, sem jelentése vagy megfejtése.”
Kalandozások
.
A Honfoglalás utáni hadi vállalkozások – amiket mi kalandozásoknak hívunk - , ne szépítsük, főleg zsákmányszerző hadjáratok voltak. A nomád társadalom nem tudta előállítani azokat a javakat amelyeket ismert és szüksége volt rá. A feltételezések szerint ebben az” ezüst korban”, őseink kb 15 tonna ezüstöt, tárgyakat és rabszolgát toltak be Európából a Kárpát-medencébe. De nem csak zsákmányért harcoltak. A magyarság nagyhatalmi szerepre tört. Mindig a hatalmi vákuumot használta ki arra, hogy a háború saját határain kívül essen. A másik országtól adót követelt, ha azt megkapta, a támadásról lemondott. Hadjáratok már a Honfoglalás előtt is voltak. Zsoldért, vagy adóért . A Honfoglalás utáni hadjárataink 899-től 955 augusztus 10-g tartottak nyugatra, amikor is Bulcsú, a legnagyobb kalandozó sereggel kikapott Augsburgnál. Keletre a támadásaink 970-ig tartottak, mikor is a Bizánciak páholtak el bennünket Arkadiopolisznál. Ez idő alatt 12-16 itáliai,28 német, 12 frankföldi, valamint 17 balkáni vállalkozást hajtottak végre. A csatákat kerülték. Természetesen csatározások mindig is voltak, de az említésre méltó események számában döntetlenre állunk : 10-10. Ezekbe természetesen nem számoljuk bele egy város felégetését, egy kolostor kirablását, járvány vagy áradás miatti visszafordulást stb. Viszont a kiemelkedő, döntő csaták tekintetében 5-2-re hoztuk a meccset. Ebben a tanulmányban az ötről: Brenta, Pressburg, Eisenach, Lechfeld, és a rednitzi csatáról fog szó esni.
Fontos lenne tudni kicsit a háttérről is. Kik voltak a fejedelmeink, a vezéreink, milyen társadalmi rendszerben éltünk? Ezekről keveset tudunk, sok a feltételezés, a vita és kevés a forrás. Több történetíró alapján állíthatjuk, hogy a magyarság egy kettős fejedelmi rendszerben élt. A Kende volt a fő fejedelem, a Gyula ( Jila ) pedig a végrehajtó hatalom. Árpád családja ( a Kende) örökítette tovább a hatalmat. A Kende kalandozó hadjáratot nem vezetett, hatalma inkább szakrális volt, de mégis ő döntött arról ki milyen szerepet tölthet be a törzsszövetség keretein belül. A Gyula amit mondott hadi ügyekben, a magyar törzsek azt tették. Ebből az jön ki logikusan, hogy a kalandozásokat a Gyula vezette. Az évről-évre folyó hadjárathoz nem egy vagy több törzs csatlakozott, hanem mindegyik. A fő fejedelem döntött arról, tavasszal merre indul hadjárat és azt ki vezeti. Ehhez csatlakozott minden törzs hadra fogható fiainak egy része, kb 5000 fő. A fiatalokat tavaszig felkészítették, a hadköteleseket bevonultatták. A hadjárat végén a zsákmányt egyenlően elosztották. Tehát nem egy törzs, a teljes törzsszövetség gazdagodott. A feljegyzések szerint, 904-ig Kurszán, 921-ben Dursak vagy Bogát, 924-ben Szalárd, 947-ben Taksony, 954-55-ben Bulcsú, 958-ban Apor lehetett a Gyula. Ennyiről tudhatunk. Ám 948-ban mikor Bulcsú Bizáncban jár követségben, azt mondja magáról hogy ő a Horka ( a törzsszövetség harmadik embere ) Bíborban született Konstantin, A birodalom kormányzása c. műve azért tűnik autentikusnak, mert vele szemben ül Bulcsú aki csak tudja magáról, hogy ő kicsoda. Magával viszi az útra Árpád dédunokáját Tormás-t is aki meg elmeséli ősei genealógiáját. Ez nagyon hajaz arra, mikor 921-ben Bogát horka megy Itáliába követségbe és viszi Árpád fiát Tarhos-t. Vagyis a Horka külügyminiszterként viselkedik és mindig magával visz a szándék komolysága végett egy Árpád-házi herceget. De sosem azt, aki a fejedelmi trón várományosa. A trón várományosa, nem vezet háborút sem, csak ha Gyula. Ez történhetett egyedüliként Taksony esetében. Sokan azt állítják a kettős fejedelmi rendszer ekkorra meggyengült, vagy eltűnt. Finomítsunk. Csak átalakult. Lassan, dukátussá. Az átalakult kettős vezetésről az Árpádok nem szoktak le, a herceg , míg a király nem, később is a hadjáratok vezetője, egy országrész ura volt, ahol felkészült a hatalom gyakorlására. I. Istvánnál Imre, I. Andrásnál az öccse Béla, Salamonnál I. Géza, Gézánál I.László, Lászlónál Álmos,stb..Tehát a Horka rang nem hadjárat vezetésére volt kitalálva, míg a Gyula meg arra. Vagyis Bulcsú esetében előléptetés történhetett. Bulcsút egyébként Kézai Simon reklámozza agyon. Erről csak annyit, hogy bár nagy vezető volt, valószínűleg magában leszámolt a vérszerződéssel és a hatalomra tört. Ezt az bizonyítja hogy Bizáncban önálló politikát folytat és meg is keresztelkedik. A 955 évi augsburgi csatavesztés, Bulcsú, Lehel és Súr halála nagyban elősegíti hogy konszolidált viszonyok alakuljanak ki és Taksony hosszú uralkodása alatt, letegye egy királyság alapjait. Hogy a hadjáratokat nem szimpla törzsi fejedelmek vezetik, az is bizonyítja hogy ezek egységes elv és végrehajtás szerint történnek. Nincs disszonancia a csapatok mozgásában, a gyülekezésben, a csaták végrehajtásában, mögötte mindig egy erős határozott vezetőt sejtünk.
Brentai csata
Brenta 899. szeptember.24.
Karintiai Arnulf, akit a pápa 896-ban császárrá koronázott, büntetni akarta ellenlábasát Friuli Berengárt, aki mint Itália királya a császári címre tört, ezért szövetséget kötött a Magyarokkal annak megtámadására. Másik szándéka az lehetett, hogy elvonja a Magyarok figyelmét Pannónia megtámadásától, ami akkor még a Frank birodalom része volt. Arnulf szabad átvonulást biztosított területén a Magyar seregnek, ami ott nem is rabolt, viszont Itália északi részén csapatokra szakadt és mindent felprédált. A sereget valószínűleg Kurszán vezette. A felderítés a nomád stratégia egyik fontos része volt. A Magyarok már 898-ban egy kb. 300 fős csapatot küldtek Észak –Itáliába. A csapat felderítette a városok harcértékét, gazdagságát, felvonulási és menekülési utakat és a Brenta mellet a lehetséges csatateret is. Magyar csapatok raboltak Treviso, Vicenza, Verona, Brescia, Bergamo, Pavia, Milano környékén. A városokat nem támadták meg. Berengár ugyancsak meglepődött hogy egy ellenséges sereg ilyen gyorsan a nyakába esett és hetekbe tellett mire összeszedte erőit, kb 15000 főt, ami háromszoros túlerő. Az itáliai erő összegyűlt, valószínűleg Veronában, mire a Magyar csapatok is megkezdték a visszavonulást a Brenta felé. Berengár csapatai megfutamították a Magyar utóvédet – ez valószínűleg csak csel volt – emiatt azt gondolta, hogy övé a pálya és bátran előre nyomult. Egy másik esetben a megszorított utóvéd kénytelen volt megverni az itáliai előőrsöt, bár ez igazából nem lehetett terv szerinti szándéka. A Magyarok átúsztattak a Brentán – és amit Berengár nem láthatott – a folyó túlpartján felvették a támadó csoportosítást. Este ,a pszichológiai hadviselés részeként követek érkeztek Berengárhoz, akik égre-földre esküdöztek, hogy ők minden zsákmányt itt hagynak, többet vissza sem jönnek csak had fussanak haza épségben. Ettől Berengár nagyon tökös srácnak érezhette magát, mert kapásból elutasította az ajánlatot. Pedig a Magyarok szinte veszteségek nélkül vontak vissza csapatokat legalább hat irányból, megérkeztek a kiválasztott csatatérre és teljes harcértékkel készek voltak a másnapi csatára. Berengár seregének egy része szekérvárba húzódott, evett, ivott, várta a tárgyalások folytatását. Másik részük attól távolabb és azon kívül tartózkodott. A Magyarok három csoportosításban, észrevétlenül keltek át a folyón. A fősereg lerohanta Berengár szekérváron kívüli erőit, nagy mészárlást víve végbe köztük. A második csoportosítás elhajtotta az ellenség lovait, majd a szekérvárra támadt. A harmadik a szekérvárat kerítette be, arra nyílzáport zúdítottak. A három csoportosítás végül a fő tábor körül egyesült. A Magyarok semmi kíméletet nem mutattak, akit utolértek levágták. Az Itáliai sereg óriási veszteséget szenvedett, ami akár seregük fele is lehetett.
Mivel a csata döntőnek bizonyult, a Magyarok Itáliában teleltek. December 13-án megtámadták Vercellit. A birodalom főhercegét megölik, összes kincsét elrabolják.900. január26-n beveszik Modenát, 28-n kirabolják és felgyújtják a nonantoliai apátságot. Közben decemberben meghal Arnulf császár és ezzel a szövetség érvényét veszti. A Magyar sereget hazahívják, hiszen ezzel Pannónia megszállása előtt már nincsen akadály. Ám hazafelé nem nyughatnak és a történelemben egyedülállóan, szárazföldi sereggel megtámadják Velencét. A lovakra felfújható bőrzsákokat aggatnak és ezekkel átjutnak a lagúnákon. Equilio, Cittanova, Fine, Capo d Argine után Choggia szigetvárosát is elfoglalják, majd kifosztják. Június 29-n megpróbálnak bejutni a Rialtóba, Malomoccóba, de a velencei hajóhad rajtuk üt. A lovasok a tengeri csatát elvesztik. A Magyarok mielőtt elhagyják Itáliát békét kötnek Berengárral. A brentai csata olyan jelentósnek bizonyult, hogy Berengártól 924-ig nem kellett tartani. Az a Magyarokat szövetségesének tekintette és rendszeres adót fizetett. A sereg, két másik Magyar sereggel együtt még 900-ban birtokba vette a Dunántúlt. Pannónia teljes meghódítása 902-ben fejeződött be, mikor is a Morva állam megszűnt létezni.
Pozsonyi csata
Pressburgi ( Pozsonyi ) csata.907. július.4-7.
907-re már megunta Európa a Magyarok zaklatását. A Magyarok eljutottak az Óperenciáig, de a gyepű határa még a Fischa folyó volt. A keleti Frank királyságban Arnulf fia Gyermek Lajos uralkodott, ki tanácsadói sugallatára elérkezettnek látta az időt hogy felkészített seregével visszafoglalja Pannóniát és megakadályozza a további kalandozásokat. A Keleti-Frank sereg, melynek többségét Bajor lovagok alkották, június 17-n indult meg Ennsburgból három csoportosításban. Luitpold Bajor herceg vezetésével a Duna bal partján, Dietmar salzburgi érsek vezetésével a folyó jobb partján és Sieghard Bajor herceg hajóhada a folyó közepén kívánta biztosítani az ellátást és a kommunikációt a csapatrészek között. Lajos király a tartalékkal Ennsburgban maradt, de a támadó nemesség és papság szinte teljes létszáma azt feltételezi, hogy biztosak voltak a győzelemben. A Magyar sereget nem tudjuk ki vezette. Néhány történész szerint maga Árpád , de erre semmi bizonyíték nincsen. Kurszán 904-es halála után nem tudjuk ki volt a Gyula. Az viszont biztos, hogy páratlan katonai tehetség lehetett, a pozsonyi, a lechfeldi, az eisenachi, a rednitzi csaták elemzése azt mutatja, hogy ugyanazon emberről lehet szó. Mint a pszichológiai hadviselés, a hírszerzés , a szervezett visszavonulás, a gyors csapatmozgás, a csata helyének kiválasztása, a fegyelem, az összpontosított támadás terén azonos vezetési szisztémát vélünk felfedezni.
A Frank – Bajor sereg a korábban megvívott több kisebb győzelem és Kurszán megölése miatt elbizakodott hangulatban nyomult előre. Önbizalmukat csak növelte, hogy a Magyarok folyamatosan visszavonultak. Lajos király vezéreinek szeme előtt Nagy Károly Avarok elleni hadjárata lebegett és biztosak voltak abban hogy a kereszténységet visszaállítják Pannóniában. A sereg létszáma kb 60000, míg a Magyaroké kb 20000 lehetett. A Magyarok a felperzselt föld taktikáját alkalmazták. Kiürítették a gyepűt, minden élelmet eltüntettek az ellenség elől. A nomádok a sátraikkal, asszonyokkal és gyerekekkel az ország belsejébe vonultak. A határ átlépését követően kisebb csoportokban, azonnal megtámadták a Bajorokat . Rájuk rohantak, nyílzáport zúdítottak rájuk, majd visszavonultak. Ha üldözték őket, kellő helyen rajtuk ütöttek. A hírvivőket elfogták, a kommunikációt teljesen elvágták a csapatrészek között. A Nagy Károlyi stratégia kezdett nem működni, a Magyarok nem Avarokként viselkedtek. A Bajorok napi 14 km-t tudnak csak megtenni, mivel kezdenek demoralizálódni a folyamatos zaklatás miatt , július 4-re megállnak soraikat rendezni. A Magyar fősereg ezalatt erőit Pressburg környékén összpontosította és a csata helyét is kiválasztotta. Július 4-n a Magyarok váratlanul, szinte a semmiből bukkantak elő. Megtámadták Dietmar déli hadseregcsoportját, nyilakat lőttek, dárdákat dobtak, majd visszavonultak. Aztán egy másik irányból újabb csapat támadott ugyanúgy, majd szétszóródott. Ezt egészen addig csinálták, míg a Bajor sereg teljesen összezavarodott. Ekkor együttes erővel, minden irányból egyszerre lerohanták a Bajorokat. Az északi parton lévő sereg nem tudjuk mennyi infóval rendelkezett arról hogy a déli, vezéreivel együtt szinte teljesen megsemmisült. Az viszont tény, hogy segíteni nem tudtak. A Magyar sereg a győzelem után, még aznap éjszaka, rejtetten átkelt a Dunán az északi partra. Hajnalra bekerítették Luitpold erődített táborát és álmukban lepték meg a Frankokat. Azoknak esélyük sem volt. Szinte az egész tábort lenyilazták, majd összpontosított támadással megsemmisítették. ( Sajnos,1241-re teljesen elfelejtettük a pozsonyi csatát. Muhinál a Tatárok ugyanezt tették velünk ) A következő napon a flottát támadták meg. A Duna két partján álló íjászok tüzes nyilakkal bombázták a hajókat, melyek a folyó sodorvonalában hajóztak a partoktól kb 180 m távolságra. Ez a Magyar reflex íjaknak elérhető távolság volt. Ezután kezdték üldözni a menekülőket. A seregvezérek, a püspökök, a Bajor nemesség nagy része elveszett a csatában. A csata után a Magyarok a gyepűt az Óperenciáig tolták és ez volt a határvonal 955-ig. A Honfoglalás ezzel a csatával vált teljessé, a Magyarság letelepedett és megszilárdította hatalmát a Kárpát-Medencében.
Eisenach
Az eisenachi csata 908. augusztus. 3.
908-ban a Magyarok Szász országra és Türingiára támadtak. Nem ez volt az első Szász hadjárat. Már 906-ban kirabolták a területet. Akkor egy Szláv törzzsel a Dalamancokkal szövetségben. A Dalamanc törzsi területet ebben a hadjáratban is igénybe vették. A türingiai és szász erők Buchard herceg vezetésével, az Eisenach folyónál találkoznak a Magyarokkal. A Szászok még nem ismerik ellenfelük taktikáját és bekapják a csalit. A Magyar támadás valószínűleg Buchard megsemmisítésére összpontosult. A Szászok veresége katasztrofális volt. Seregük elveszett, meghalt egy másik Szász herceg Egino, I.Rudolf és a Würzburgi püspök is. A Magyarok Brémáig letarolják Szász országot.
Lechfeld 910
Az első augsburgi ( Lechfeld ) csata. 910. június 12.
A Magyar támadás a megelőző csapás ragyogó példája. Ugyanis Gyermek Lajos elhatározta, hogy Pressburg után három évvel, leszámol a Magyarokkal. Azok viszont, kitűnő hírszerzésüknek köszönhetően megelőzték és a háborút áttolták német területre. Lajos király minden hercegségtől megkövetelte a részvételt, még kivégzéssel is fenyegetőzött. Tehát nagy seregnek kellett összegyűlnie. A magyarok létszáma 5-7000-re tehető. A Gozbert gróf vezette fősereg elérte Augsburgot, ahol váratlanul szembe találkoztak a magyar sereggel. Jellemző, hogy Lajos király kívánt támadni, csapatait azonban még össze sem tudta vonni mikor a magyar sereg már országába érkezett. A Gebhard herceg vezette Frank – Lotaringiai – Bajor erők még menetben voltak és nem tudtak csatlakozni a fősereghez. Amiatt sem, hogy egy kisebb magyar sereg elvágta őket és a csata ideje alatt folyamatosan zaklatta. Lajos király csapatai megerődítették a táborukat, sáncokat emeltek, majd felkészültek a csatára. A magyarok viszont egész éjjel háborgatták őket, a tábort nyilazva. 12-n a felállított páncélos lovas, mögöttük gyalogos harcrendet a Magyar lovasok megtámadták. Rendkívül óvatosan. A Magyar vezér 12 órán keresztül fokozta a nyomást és csalta el a lovasságot a gyalogságtól, míg azok arra a helyre értek ahol a Magyar tartalék erőket elrejtették. Valószínűleg őseinknek volt valamilyen nehéz lovasságuk, (nemezpáncél, sisak, kard, csákány stb ) akik a fő csapást végrehajtották, hiszen a páncélos lovaggal előbb-utóbb szembe kellett szállni. Ekkor a folyamatos üss és fuss taktikát alkalmazó futók visszafordultak és lenyomták Gozbert grófot a seregével együtt. A gyalogság, mivel elszakadt a lovasságtól, ebből semmit sem érzékelt. Mire a csata helyére érkeztek, hullamezőt találtak és ők is csapdába estek. Mindenki futott, Lajossal az élen. A Magyarok üldözték őket és akit lehetett levágtak. A Magyar veszteségek olyan csekélyek voltak, hogy „Nagy” Gyulánk elhatározta elbánik a Gebhard vezette másik sereggel is.
Rednitz
Rednitz 910. június 22.
Alig tíz nappal a lechfeldi csata után a Magyar sereg a Bajor határon a Rednitz folyó közelében állomásozó Frank- Lotaringiai- Bajor erőkkel nézett szembe. A Frankok száma még mindig meghaladta a Magyarokét. Viszont azok még nem látták tisztán az augsburgi csata eredményét. Arra meg végképp nem számítottak, hogy a Magyarok elébük mennek. A meglepetés teljes volt. Az egyesült Magyar sereg lerohanta ellenfelét, vezetőit megölte és döntő csapást mért rá. Lajos király békét kért és adót fizetett.
A Német – Magyar háború , ha rövid időre is, de lezárult. Utat nyitott a Magyar kalandozásoknak a mai Franciaország, Spanyolország és a Balkán felé. De ezek után a csaták után a Magyaroknak ilyen képességű vezére már nem volt. A fegyelem lazább lett, a vezetők elhanyagolták a részleteket, hiányzott a türelem. Az ellenfél kiismerte a Magyar nomád taktikát. Ezek az okok aztán később a második augsburgi csatához vezetnek. Azt elvesztettük. De 955-ig túl az Óperencián az emberek azért imádkoztak, hogy: „ a Magyarok nyilaitól ments meg uram minket!”
