csatacserkesz.blog.hu Történelmi nyomozások By Zs.
A jegyzet megírásakor Bernal Diaz del Castello ( El Galante ) Historia verdadera de la conquista dela Nueva
Espana (Új-Spanyolország meghódításának igaz története) című 1632-ben megjelent művére, valamint Cortez V. Károlyhoz írt öt levélből álló gyűjteményére támaszkodom, ( Cartas de relacion 1521-26 ) melyek közűl egyet magyarul is olvashatunk. Diaz ott volt mint Ávila, mint Grijalva expedíciójában, ezután szegődött Cortez szolgálatába. Mivel részt vett az eseményekben, autentikusnak kell elfogadnom.
Espana (Új-Spanyolország meghódításának igaz története) című 1632-ben megjelent művére, valamint Cortez V. Károlyhoz írt öt levélből álló gyűjteményére támaszkodom, ( Cartas de relacion 1521-26 ) melyek közűl egyet magyarul is olvashatunk. Diaz ott volt mint Ávila, mint Grijalva expedíciójában, ezután szegődött Cortez szolgálatába. Mivel részt vett az eseményekben, autentikusnak kell elfogadnom.
Hernando Cortez (1485- 1547 ) karaktere egy igazi regényhősé, aki természetesen főszereplő. Az anyai ágon vele rokon Francisco Pizarro-val ellentétben nem egy írástudatlan, faragatlan tuskó, nem egy gátlástalan kincsvadász gyilkos. Már a salamancai egyetemen – ahol jogot tanul- barátjával és későbbi patrónusával, Olivarez grófjával, mikor Julius Caesar-ról olvastak, vagy régészeti ásatásokon vettek részt, valami megmagyarázhatatlan misztikum vette körül. Született vezér volt. Diplomatának is kitűnő. De nem csak bátor katona volt, verseket írt és leveleiből kitűnik hogy az irodalomban is otthon érezte magát, műveltsége magasan verte a polgári átlagot. Sokan kegyetlennek mondják. Az is volt, a szükséges mértékig. De nélküle nem ment volna. Hitt abban, amit csinált. Szerette az őslakókat is, természetesen a saját osztályszemléletén belül. Ha szerződést kötött, vagy ígért azt betartotta. Más dimenzióban gondolkodott, mint kortársai. A ködfüggöny mögött távoli partokat sejtett. Egy civilizációt, amelyet nem látott még senki. Ezt a távoli partot Mexicó-nak hívták.
Cortez
Azokról a távoli partokról, beszéltek a tengerészek a csapszékekben. Csereberéltek a bennszülöttekkel, de a parttól nem mentek beljebb. Cortez hitt abban, hogy Caesar lehet és el akart jutni a gyarmatokra. Majdnem lemaradt. Szerette a nőket és azok is szerették őt. Egy ízben egyik férj hamarabb ért haza és az ablakon kellett menekülnie. Lábát törte, éppen hogy elérte a Hispaniola-ba ( Haiti )induló hajót. Gazdálkodott és mint jegyző dolgozott. A kormányzó familiárisa Diego Velazquez 1517-ben a kalandvágyóbb fiatal lovagokkal átköltözött Kubába. Cortez azonnal eladott mindent és velük tartott. Azonban semmit nem tanult előző nőügyeiből és elszerette a kormányzó unokahúgát, akivel in flagranti kapták. Pár napig egy templomban talált menedéket, de az éhség és szomjúság elűzte. Elfogták, majd bilincsbe verve egy hajóra vitték. Megszökött, kiöltözött, fegyvert vett magához és beállított a kormányzó báljára, majd megkérte Catalina Xuarez kezét.
A kormányzó titkáraként dolgozott tovább ,közben megismerkedett olyan kalandorokkal, akik jártak már a szigeteken túl. A helyi hireonimita atyák jóváhagyása nélkül nem indulhatott expedíció nyugatra. Megkapta az atyák jóváhagyását és kölcsönét, eladott mindenét és toborzásba fogott. Az atyák rábeszélésére a kormányzó is belement a buliba és a helyi nemesség is további kölcsönt folyósított. Látszólag. Cortez kiváló munkát végzett. Felkészítette a hajókat, kiképezte az embereket. A kormányzó csak erre várt, eldöntötte hogy a kész terméket átjátssza rokonának Pánfilo Narváez-nek és leváltja Cortez-t. A tervet azonban valaki kikotyogta. Cortez és csapata, éjszakai gyakorlat fedősztorival hajóra szállt, kezében a szerzetesek hivatalos menetlevelével faképnél hagyta Velazquez-t. 1519. február 18-án indult útnak Havannából 11 hajóval, 550 emberrel, 14 ágyúval és 4 falkonettel, 16 lóval. Az erő felderíteni és kereskedni elég, hódítani kevésnek tűnik. De Pedro de Ávila óta ekkora erő még nem indult nyugatra és Cortez konkrét eredmény nélkül nem szándékozott visszatérni.
Tabasco ( A centlai csata ) 1519. március. 14.
Cortez , Huan de Grijalva expediciós útvonalát követte. Először Cosumel szigetére érkezett. Itt a bennszülöttek átadtak váltságdíjért egy Aguilar nevű spanyolt aki egy darabig tolmácsként tette hasznossá magát. Márc 12-n érkeztek a Tabasco folyó torkolatához ,ahol menetből partra szálltak, majd közjegyző jelenlétében birtokba vették a földet. A helyi totonác indiánok azonban nem hagyták annyiban és támadtak. A spanyolok visszaverték a támadást és elindultak egy Potonchán nevű település felé, ahonnan az indiánok elmenekültek. Másnapra viszont a teljes seregük összegyűlt a centlai síkon. Cortez reggelre minden ágyúját és lovát, valamint kb 410 embert partra szállított. A spanyolok négyszöget alakítottak, elöl a lándzsák, mögöttük a muskéták. A gyalogságot Diego de Ordaz vezette. A négyszög mögött egy dombon helyezték el az ágyúkat ,melyek felett Mesa parancsnokolt. Cortez a tizenhat lovasával elrejtőzött egy kukoricásban, ahonnan hátba kívánta támadni a totonácokat. Az indiánok létszámát ezernél többre becsülik. Megkezdődött az Új-világ, Új Hispánia első nagy csatája. Oszlopokban támadtak , élükön a parancsnokaikkal, de az ágyú és muskéta tűz összezavarta őket. Szinte lepattantak a spanyol négyszögről. Fába illesztett tűzköves kardokkal, obszidiánból készült eszközökkel harcoltak, ami veszélyes fegyver, de a toledói pengén eltörik. Ekkor Cortez átkarolta, majd hátba támadta az ellenséget. Azok lovakat még nem láttak. Azt hitték, ember és állat egybenőtt, hogy istenek támadtak rájuk. A totonác sereg szétszaladt, több mint kétszáz halottat hagyva a csatatéren. A csata után békét kötnek és alávetik magukat a spanyol hatalomnak. De nem csak ők. A közeli Cempoal-ból követek érkeznek, urat szándékoznak váltani. Megköttetnek az első szövetségek. A békekötéskor a spanyolok többek között ajándékul kaptak 20 indián nőt. A dolog amiatt érdekes, mert ezek egyike egy törzsfőnök lánya, akit Malinalli-nak hívtak, ( a keresztségben Marina ) lett Cortez tolmácsa, szeretője, társa és gyermekének anyja. Cortez-t Marina miatt nevezik el Malinche-nek ( Marina ura )
Kitépett szívek.
A természethez, különösen a földműveléshez igazodó azték vallás két főistene Huitzilpohtli a napisten és Tláloc az esőisten. Az azték vallás kitüntetett figyelemben részesítette a föld termékenységét. Ezt különböző rítusokkal segítették elő, melyek közül legfontosabb az emberáldozat. Az azték elképzelés szerint ugyanis az emberi vér a termékenységet leghatékonyabban elősegítő anyag. Bár az istenek jóindulatúak, de az emberi vérre szükség van amiatt, hogy a nap újból felkeljen. A hadjáratok ugyan az ellenség leigázására, de nem a megölésére, hanem annak foglyul ejtésére indultak. A foglyot felvonszolták a teocalli ( lépcsős templom ) tetejére, leszorították egy áldozati kőre, majd a pap átszúrta a mellkasát és kitépte a szívét. Szerencsétlen ezt még éppen láthatta is. Majd legurították a testet a lépcsőn, szívét pedig egy tálcán elégették, füstjével áldozva a napistennek. Mivel a világ csak azért létezik, mert az istenek feláldozták magukat, a lehető legtöbb és legnagyobb emberáldozatot kellett bemutatni. Esetenként az ellenség testét megfőzték és megették, hogy erősebbek legyenek tőle. Az áldozatok többségében férfiak voltak, de gyerekeket is áldoztak. A tenochtitlani nagy teocalli 1487-es újjáépítése okán négy nap alatt 80 000, más források szerint 20 000 embert áldoztak fel. A 16. század elején több súlyos aszály és fagy is sújtotta a termést, ilyenkor az emberáldozat növekedett. Azt a mértéket amit a spanyolok terjesztettek róla valószínűleg sosem érte el. Az alávetett törzsek viszont szenvedtek tőle. Ha ellenálltak minden mehettek fogságba, ha megadták magukat, évente emberi adót kellett fizetniük. Vagyis ki lehet jelenteni hogy Mexikó lakosságának nagy része nagyon kellemetlen púpként viselte az aztékok és császáruk Monctezuma uralkodását. Cortéz sikerének ez volt az egyik tényezője. Monctezuma a centlai csata után felvette a kapcsolatot Cortez-el. Követei mindent feltérképeztek, lerajzoltak. Mindent tudtak a kardokról, vértekről, lovakról. De az emberekről még nem döntöttek. Volt ugyanis az azték vallásnak még két fontos istene kik Ometeotl isten gyermekei voltak és a földi élet az ő harcukból keletkezett. Tezcatlipoc, a fekete és Quetzalcoatl a Tollas kígyó a fehér isten. A különböző korszakokat az istenek felváltva uralták, de az embereket a Tollas kígyó teremtette és egy templomban Quetzatcoatl-t fehér bőrűként, fehér szakállal és a spanyolokéhoz hasonlatos sisakban ábrázolták. Ráadásul a tollas kígyó megvetette a vért, el volt kukoricával is. Monctezuma tehát elhatározta, - ha haza nem akarnak menni – fővárosába csalja a spanyolokat, aztán eldönti istenek lesznek, vagy kitépett szívek.
Tlaxcala ( 1519 augusztus )
Cortez 1519 júliusában alapítja meg Villa Rica de Vera Crúz-t ( Az Igaz Kereszt Gazdag Városa ) Hogyan tudta pár hajóáccsal, katonákkal, indiánokkal egy hónap alatt lakhatóvá tenni örök kérdés marad. Megválasztották a város magisztrátusát, kiknek Cortez visszaadta a hatalmat. Ők viszont rögtön megválasztották vezérlő kapitánnyá. Tehát ettől a pillanattól kezdve nem Velazquez kormányzó és nem a hireonomita atyák felé hanem saját városának hozzá hű vezetői felé tartozott engedelmességgel. Cortez mindig ügyelt a részletekre. Mindent papírra vetett, mindent közjegyző hitelesített. Mielőtt aranyat osztott leltár volt és pontos elszámolás. Ekkor már sokan a fenébe kívánták a túrát és felütötte a fejét a lázadás. Cortez fellógattatott egy boldogtalan spanyolt, felgyújttatta a hajóit egy kivételével, amivel ha valaki futni akart szépszerével visszamehetett Kubába. Persze nem mentek. Monctezuma szívélyes meghívását elfogadva megindult a főváros Tenochtitlan felé. Az út azonban a független Tlaxcala-i köztársaságon keresztül vezetett. A várost négy főnemes vezette, sikeresen ellenálltak falaik mögött az azték befolyásnak. Mivel Monctezuma elzárta őket a tengertől a nép a sót nem ismerte, amikor ember húst ettek , azt kénytelenek voltak édesen fogyasztani. Cortez békét kínált, de Tlaxcala Monctezuma barátait látta bennük, ezért felvonultatta teljes haderejét kb 10 000 harcost. Cortez a spanyol négyszöggel lezárta a Tlaxcalai völgyet hogy az ellenfél túlereje ne tudjon kibontakozni. Az ágyúk ismét a négyszög mögé, a lovasok egy rekettyésbe kerültek. Vera Crúz-ban kb 100 katonát hagyott Gonzalo de Sandoval parancsnoksága alatt, de vitt magával pár száz totonác harcost akiket út közben képzett ki. Az ágyúkba dupla kőgolyókat tettek összeláncolva, melyek véres pusztítást végeztek a Tlaxcalaiak között. Cortez többször megpróbálta lovasaival részekre szabdalni az ellenséget, de nem sikerült. Ezek már tapasztalt harcosok voltak, viszont a problémájuk abban állt, hogy nem megölni hanem inkább hurkokkal elfogni akarták a spanyolokat, így a veszteségük nagyon magas volt. Estére már nem kellett spanyol védőfal, hullahegyek domborultak a négyszög előtt. Éjszakára a támadás leállt, ez általában bevett szokás volt. De a spanyolok valahogy megneszelték hogy nincs ennek még vége és a négyszög elé rőzsékből halmokat emeltek. És igazuk lett. Az éjszakai támadást pár ezer fős elit egység hajtotta végre. Mindent a meglepetés erejére bíztak. Mikor a rőzsehalmok felgyulladtak és bevilágították az éjszakát, majd az ágyúk eldördültek, feladták. Másnap békét kötöttek. Cortez a legmegbízhatóbb és legerősebb szövetségesével gazdagodott. Ez a szövetség és a vele járó kivételes jogok utána 300 évig fennálltak. Pedro de Alvarado erősítette meg a szövetséget, feleségül kapott egy helyi hercegnőt. Ha Cortez regényhősnek született, Alvarado filmsztárnak. Hosszú szőkés vöröses sörénye volt, bőrpáncéljában úgy nézett ki mint egy terminátor. A Tlaxcalaiak Tonatiuh-nak ( A nap fia ) nevezték el. Okos, de sokszor meggondolatlan ember volt. Csak Cortez tudta féken tartani. Az azték kaland után Pizarro inka hadjáratában is részt vett. Később Guatemala kormányzója lett.
Cholula ( 1519 október )
A spanyolok kb 400 fő és 1-4000 Tlaxcalai harcos békében értek Cholulába. Cholula a birodalom második legnagyobb városa volt a legnagyobb Quetzalcoatl tiszteletére épült teocallival. A spanyolok lélegzet visszafojtva sétáltak a hatalmas, gazdag városban, mihez foghatót az óhazában nem láthattak. Egy fiatal kacika ( törzsfő ) szemet vetett Malinallira és meghívta magához. A kacika anyja Malinallit óvni akarván elárulta hogy a béke csak látszat. A harcosok a házak mélyén élezik az obszidiánt, az asszonyokat és gyerekeket a hegyekbe küldik. Másnap este vége lesz a vidám spanyol happening-nek. Malinalli azonban hű volt Cortez-hez és sietve vitte a hírt. Cortez másnap délelőttre lakomára hívta a helyi nemesség színe virágát. Amikor összegyűltek felelősségre vonta őket és közéjük lövetett. A katonák és a sok évszázados tlaxcalai gyűlölet eredményeképpen kb 3000 Cholulait mészároltak le. Estére Cortez összeszedett pár józanabb katonát akik a tábori lelkész vezetésével nagy nehezen leállították a vérfürdőt.
La Noche triste ( szomorú éjszaka, vagy szörnyek éjszakája ) ( 1520. július 1. )
Az út Tenochtitlanba – ahová november 18-n vonultak be - a kor legnagyobb városába ezek után komor, ám békés volt. A spanyolokat elszállásolták, a Tlaxcalaiak a városon kívül maradtak. Cortez rájött hogy csapdában van, nem lehet itt campingezni aztán gazdagon visszavonulni. Bár Monctezuma minden kívánságot teljesített és valóban Quetzatcoatl ivadékait látta a spanyolokban, de se nem hódolt be, sem nem lett keresztény. Cortez ekkor a saját szállására költöztette az uralkodót, magyarul elfogta. Diaz írásából az derül ki, hogy Cortez tisztelte az uralkodót és Monctezuma ekkor még – ugyan felügyelet alatt – uralkodott népén. Közben 1520 áprilisában megérkezett Pánfilo Nárváez kb 1100 emberrel, ebből 20 lovas, akit Velazquez kormányzó küldött azért hogy Cortezt elfogja. Vera Cruz ellenállt, sőt elfogta Nárváez követeit. Cortez 250 katonával a tengerpartra indult, Tenochtitlanban Pedro de Alvaradot hagyta mint kormányzót. Narváezt egy esős éjszakán lepték meg. A kiképezettség különbsége hamar kiütközött. A sötétben csak Cortez tudta együtt tartani embereit, ráadásul Narváez egy teocallit választott főhadiszállásul, amibe beszorult. A kavarodásban kiszúrták a szemét és elfogták. A többiek átpártoltak Cortezhez. Másnap volt egy pillanat, amikor az 1100 meglátta a rátámadó 250-t, de szerencsére akkor érkezett be a hatalmas termetű hegylakók 600 fős erősítése. Az erőviszonyok és a Cortez által osztott aranyak láttán mindenki megbékélt.
Tenochtitlan
Közben Tenochtitlanban a fiatal nemesség a kukoricaszár megtörésének ünnepére készült. Alvarado vagy pontos információt kapott, vagy megtévesztették azzal hogy az aztékok kihasználva az ünnepet, meg fogják támadni a spanyolokat. Alvarado megelőzte őket és vagy 300 csak max késsel rendelkező fiatalt lemészárolt. Ezután elszabadult a pokol. A nép megrohanta a palotát, de Alvarado visszaverte őket. Cortez egy látszólag kihalt városba érkezett vissza megerősített seregével. Közben megjött délről Guatemozin a legerősebb azték sereggel és körbezárta a palotát. Tenochtitlan a Tezcoco tó közepén, jól védhető helyen feküdt, oda csak töltés utakon vagy csónakokon lehetett bejutni. Az aztékok felszedték a töltéseket. A tetőket telerakták kövekkel, csónakos és gyalogos egységek álltak el minden utat. A spanyolok először harcfelderítést hajtottak végre nagy veszteséggel. Aztán ostromtornyot építettek amibe ágyút is raktak. A kitörés nem járt sikerrel. Megpróbáltak kiosonni. Betemették a felszedett töltéseket, oda komoly őrséget állítottak fedezetnek. De felfedezték őket. Az azték harcosok már nem hittek a spanyolok isteni mivoltában, komoly ellenállást tanúsítottak. A lovak alá feküdtek onnan szúrva le azokat, egyszerre vetették magukat a töltésen és csónakból minden leszakadó spanyolra. Visszavonultak. Minden nap végig kellett nézniük ahogy elfogott társaikat felvonszolják a teocallira , majd az őrjöngő tömeg megelégedésére kitépik a szívüket. Közben egy katona a palota alagsorában viszonylag friss falazásra lett figyelmes. A fal mögött találtak rá Monctezuma kincsére, amely a királyi ötödöt, a kölcsönt és a költségeket leszámítva is kb 600000 arany escudóra rúgott. Cortez szigorúan mindent feljegyeztetett, az aranyat mindenki megnézte, de hozzá nem nyúlhatott, beolvasztották és rudakban ládákba tették. A víz és az élelem nagyjából elfogyott. Mit volt tenni, megkérték Monctezumát csillapítsa le a népét. Monctezuma kiállt az erkélyre hogy beszéljen, de a népharag elsöpörte és egy kő homlokon találta. Nem vett magához ezután sem ételt , sem orvosságot. Nem is a sebbe, talán a szégyenbe halt bele. Hiszen az azték császár maga is isten volt, őt kővel dobálni istenkáromlásnak számított. Emiatt egy tűzszünet vette kezdetét, amit Cortez igyekezett kihasználni. Július 1-én holdfogyatkozás volt. A katonák felkészültek, a királyi ötödöt egy málhás lóra rakták, a többi aranyat szétosztották egymás között. Noha figyelmeztették őket hogy az arany a súlya miatt veszélyes lehet, de ezzel sokan nem törődtek. Mikor leszállt az éjszaka megindultak a legjobbnak vélt irányba Tlacopan felé. Az elővédet a lovasokkal Cortez vezette. A derékhadat a málhával és a szövetségesekkel, valamint a nőkkel Pedro de Alvarado. A hátvédet a Narváez katonákkal Velazquez de Leon , a kormányzó rokona és Cortez barátja. Vittek magukkal egy hordozható hidat, melyet lefektettek a feltépett töltésre, azon átmentek, majd újra előre vitték. Egy darabig rendben ment a dolog de aztán megint felfedezték őket. Megfújták a teocalli nagy kürtjét és az éjszaka felrobbant a húszezer vérszomjas azték harcos üvöltésétől. A hátvédet támadták nagy erővel, valamint csónakokkal a derékhadat is. Az elővéd lovasai ez alatt biztonságos helyre értek, de közben a hordozható híd elakadt és állóharc alakult ki. Cortez visszavitte lovasait a csatába. Az aztékok aznap éjszaka mindent beleadtak. Elpusztult négy kivételével az összes ló, elveszett az összes ágyú, az arany 90 százaléka, Cortez összes jegyzete. Meghalt Velazquez de Leon, elpusztult, vagy fogságba esett a szövetségesek nagy része, ott maradt a hátvéd 600 fője. Ami maradt az hat muskéta lőpor nélkül, kb négyszáz sebesült- ebből negyven súlyos – spanyol és pár száz Tlaxcalai a négyezerből. A Konquistadorok sírnak. La Noche Triste.
Az Otumbai csata ( 1520. július 2 v 3 )
A spanyolok végletesen elcsigázva érkeztek az Otumbai síkra, ahol egy több ezer főt számláló azték sereg várta őket, Matlazincatl vezetésével. Az aztékok meglepő módon nem használták ki számbeli fölényüket és a spanyolok elcsigázottságát. Nem rohanták le őket azonnal, sőt hagyták hogy sebtében mellvédet is készítsenek. Az aztékok részéről ez a dolog már el volt rendezve. A spanyolok alig álltak a lábukon. Nem is akarták őket megölni, Matlazincatl a foglyaival akart bevonulni Tenochtitlanba és tetszelegni az új császár Axayacátl előtt. Cortez felállította a négyszöget, felhívta emberei figyelmét arra, hogy az ellenség vezéreinek kiiktatására fektessék a legnagyobb súlyt. Szinte valószínűtlen, hihetetlen látvány lehetett, amikor a fegyvereit elvesztett, sebesült spanyolok felfogják az aztékok rohamát, majd Cortez pár lovasa élén egy elkeseredett rohammal eljut az ellenség vezéréig. Matlazincatl-t Huan de Salamanca ölte meg, mire az aztékok félbehagyták a csatát. A spanyolok eljutottak Tlaxcalába.
Tenochtitlan ( 1521 július – augusztus 13. )
Cortez erősítést kért és kapott otthonról. Az azték császár megpróbált spanyol ellenes szövetséget létrehozni, de nem akadt partnere. A spanyol szolgaság és Cortez szava többet ért a kitépett szíveknél. 1521 júniusában kezdődött Tenochtitlan ostroma. Hajókat ácsoltak melyek a Tezcoco tavon kiiktatták az utánpótlást és biztosították, hogy a spanyolok töltést építve folyamatosan haladjanak előre. Az aztékok az utolsó emberig harcoltak, a város házról házra pusztult el. Aztán a spanyolok által behurcolt fekete himlő is lecsapott a városra. A császár meghalt, helyét Guatemozin vette át. Az éhség és a himlő hatására Guatemozin augusztus 13-án megadta magát. A porig rombolt Tenochtitlán helyén Cortez felépítette Mexikóvárost. 1526 júliusáig volt Mexikó alkirálya. Malinalli végül Huan de Xamarillóhoz ment feleségül, fiát Cortez adoptáltatta. Utódai még 110 évig igazgatták a családi birtokot.
„Nagyobb birodalmat szereztem felségednek, mint amekkorát az ősei örökül hagytak” mondta V. Károlynak, amikor az udvar megfeledkezett róla.
