A XVII. századbeli Magyarországon nem tudták még micsoda Trianon de a következményeivel boldogan kiegyeztek volna. A Török leválasztotta a Magyar Királyság testéről az általa létrehozott Erdélyi Fejedelemséget, az ország maradék részének több mint felét beolvasztotta a birodalomba. Nemzeti király nincs, a főváros török kézen, gazdaság romokban, a háború bárkit elérhet. A Töröktől független Magyar Királyságban a hatalom a Habsburgoké és a királyra fölesküdött Magyar főuraké. A Magyar (Német és Cseh) király – jelenleg I. Lipót tulajdonképpen Osztrák főherceg. Ausztria viszont a Német-Római császárság része. A nyugati császári címet Nagy Károly újította fel 800-ban, amit a bizánci császárral is sikerült elismertetnie. 962-től kizárólag a Német Királyság – a Keleti Frank Királyság utódállama – királyát koronázta a pápa (római) császárrá. A császári címet – mióta Luxemburgi Zsigmond rájuk hagyta – a Habsburgoknak sikerült megtartani. Történetünk idején a császárt választófejedelmek választják, kiknek jogait és kötelességeit VI. Károly Aranybullája véglegesítette 1356-ban. A választófejedelmek a következők voltak:

· 1623. február 25-én a II. Ferdinánd császár elvette a rajnai palotagróftól (a harmincéves háborúban a spanyoloktól és a bajoroktól is vereségeket szenvedett V. Frigyestől) a választójogot és Bajorországnak (I. Miksa bajor hercegnek) adományozta.

· 1648. október 24-én a vesztfáliai békével Pfalz visszakapta választófejedelmi címét, de Bajorország is megtarthatta azt, így a választófejedelmek száma nyolcra emelkedett.

Amikor a Habsburg uralkodók motivációit és Magyarországgal kapcsolatos tevékenységét elemezzük, arról véleményt mondunk, sosem szabad elfelejtenünk, hogy a törpe Osztrák főhercegség hatalmának alapja a Német királyság megszerzése, azon keresztül a császárság elnyerése volt. A Német-Római Birodalom vezetését nem volt könnyű megszerezni, megtartani még nehezebb, összetartani pedig szinte művészet. Ha a leendő császár nem a tartományok érdekeit képviselte, nem biztos hogy az lett vagy az maradt. Magyarország azonban nem a Német-Római birodalom, hanem a Habsburg birodalom része volt. Nem volt azonos jogállású, ha maradt kapott, ha nem volt elvettek tőle. Ez a kezdetektől hálátlan szerep tükröződik vissza a Vasvári békében, ahonnan hosszú harc után jutunk el az 1867-es kiegyezésig.

A harmincéves háború következményeként Franciaország megszerezte a nagyhatalmi státust és harcba indult az európai hegemóniáért, a Habsburgok mindkét ágának érdekeit fenyegetve. A megosztott Német-római Császárságban teret nyert a francia befolyás: Mazarin bíboros a francia érdekek támogatására létrehozta az 1658-as Rajnai Szövetséget más néven Rajnai Ligát, melybe 50 rajnai herceg és a Mainzi Érsekség lépett be. A franciák a velük szövetségben álló Svédországot arra biztatták, hogy Közép-Európa felé terjeszkedjen a Lengyel–Litván Uniót elfoglaló svéd támadás.

Bár az északi háborúban a lengyel uralkodó győzött, a Magyar Királyságban elsődleges problémaként merült fel a török–erdélyi háború, mellyel párhuzamosan polgárháború zajlott II. Rákóczi György és a török orientációjú erdélyiek között. Rákóczi magától Lipóttól is segítséget kért. A török elleni háborút tervező magyarországi főurak egy csoportja, mindenekelőtt Nádasdy Ferenc országbíró és Zrínyi Miklós horvát bán jelentős diplomáciai offenzívát fejtett ki a Német-Római Császárságban, hogy elősegítsék Lipót császárrá választását. Zrínyi és Nádasdy elérték, hogy a Rajnai Szövetséget vezető János Fülöp érsek a császárválasztáson Lipótra adja voksát, azzal a feltétellel, hogy az megsegíti Erdélyt. Az Erdélybe betörő Köprülü Ahmed eközben rengeteg várat elfoglalt és Rákóczi csatát vesztett Szászfenésnél. Mihelyt Lipótot német-római császárrá választották, birodalmi és magyarországi támogatóit meglepve kijelentette a Porta előtt, hogy nem akar beavatkozni a háborúba.

Várad eleste (1660) után Lipót Kemény Jánost támogatva egy kisebb gyalogsági erőt küldött Erdélybe, ami azonban a hatalmas török–tatár sereg ellen kevésnek bizonyult. Valójában sem a Porta, sem Bécs nem akarta a háborút. 1661 májusában a két hatalom olyan megállapodást kötött, amelyben többek közt az állt, hogy Zrínyiújvárat lerombolják, és Lipót nem támogatja Keményt. Komárom alól elindult ugyan egy Montecuccoli vezette 15 ezer fős császári sereg élén, mely Felső-Magyarországon keresztül Erdélybe érkezett, de Apafi Mihály hatalomra jutását követően a generális egy titkos utasítás értelmében kivonult Erdélyből. Ugyan Bécs mindenáron kerülni akarta a háborút, de mivel 1662-ben nem kötötte meg a békét a portával, így Isztambul rá egy évre hadat üzent. Köprülü Ahmed nagyvezír a császárváros meghódítását helyezte kilátásba, 1663-ban elfoglalta Érsekújvárt, ami hatalmas csalódást váltott ki. A hadjárat alatt a törökök egy 15000 fős sereggel Zrínyit lekötötték. A birodalmi parancsnok Montecuccoli mindent megtett a vár megsegítéséért, de annak felmentésére esélye sem volt.

Zrínyi magyar főúr, Zala vármegye főispánja, egyben Horvát bán és főkapitány. Csáktornya központú birtokai Magyarországhoz kötik, és így közvetlen rálátása van a Török tevékenységére, valamint az ország szenvedésére. A család birtokai, ősei tevékenysége a Habsburgokhoz köti. Királyhűsége kiállta a próbát, noha azt sajátosan néha lobbanékonyan teszi. Jelenleg a Török elleni háború motorja, minden tekintetben annak elismert hőse.

Mivel látja, hogy a Habsburgok nem támogatják a török elleni támadó háborút, sőt, a végekre telepített külföldi zsoldosok önmagukon kívül nem ismertek el más hatalmat, nem engedelmeskedtek Zrínyinek, ugyanakkor a törökökhöz hasonlóan szabadon pusztítottak az országban, nemzeti pártot igyekezett szervezni. Gróf Nádasdy Ferenc országbíróval és gróf Wesselényi Ferenc nádorral szövetséget kötött Kőszegen 1663 szeptemberében. Elhatározták, hogy maguk veszik kezükbe a török elleni harc irányítását. Jelen volt még több egyházi méltóság és főúr is a gyűlésen. Zrínyi bár már korábban főparancsnoki tisztségben állt, de Érsekújvár elvesztése után leváltották. Az uralkodó ezt játszotta Zrínyivel. Amikor nagy szükség volt rá kinevezte főparancsnokká, néha ellenőrzés alatt, aztán nem engedte, hogy „elszálljon”, leváltotta. A párt nagy diplomáciai sikert aratott a Rajnai Szövetségnél ahol ugyan Lipótot segítették, de sikerrel lobbiztak Magyarország érdekeiért is.

1661-ben a bécsi udvar tiltakozása ellenére a Muraköz védelmére – Mura és Dráva szigetén, Kanizsával átellenben – felépítette Új-Zrínyivárat (Új-Zerin). A Porta szemében ez casus belli-nek számított. Lipót is tudta, hogy ha békét akar és birodalmára akar koncentrálni, a várat le kell romboltatnia és ebben az esetben valamit kezdenie kell Zrínyivel. Jelenleg azonban nincsen béke és nem is lehet. A Török birodalom túl van a zeniten, de megint a csúcsról álmodik. Zrínyi és Montecuccoli (a császári erők főparancsnoka) ellentéte közismert. A történetírók ezt mindig is szerették ki(túl)hangsúlyozni. Persze itt nem csak un szimpátiáról van szó. Zrínyi lobbanékony, heves, a támadás híve. Erre hagyományai, serege összetétele és annak könnyűlovas harcmodora is készteti. Rövid hadjáratokban tud gondolkodni, amihez nagymérvű logisztikai háttér nem szükséges. Serege harcmodora, ellátása és utánpótlása a kellő időben kellő fölény elvének érvényesítését teszi lehetővé. Nagyobb csata, nagyobb vár elfoglalása vagy annak felmentése ezzel a sereggel nem lehetséges. Montecuccoli serege más. A nagyobb méretű gyalogság felvonulási útjainak és ellátásának biztosítása nagyobb gondot jelent. Az előrevonás lassúbb,egy esetleges vereség utáni menekülés a sereg teljes elvesztését jelentheti. A sereg szegény, lerongyolódott, létszáma szűkös, az ellátás akadozó. A sereg téli hadviselésre alkalmatlan. Ráadásul Montecuccoli az uralkodó akaratának végrehajtója, ami nem mindig csak hadászati, hanem politikai megfontolást és döntést is igényel. Amikor Montecuccoli tétovázásairól olvasunk és ebből egyfajta magyarellenességet próbálunk feltételezni, a fenti tényeket mindig figyelembe kell vennünk. Montecuccolinak egy esetben, Szentgotthárdnál volt szüksége és lehetősége arra, hogy nagyobb szárazföldi csatát álljon. A csata eredménye ott is eltúlzott. Semmi sem bizonyítja, hogy a török sereg úgy megrendült volna, hogy egy második csata azt végérvényesen megsemmisíti. Az udvar viszont a csatával a békét kikényszerítette. Az eszéki hadjáratban Zrínyi. Hohenlohe generálissal is súlyosan összekülönbözik, amikor kiderül, hogy a célok és azok elérése is számukra különböző. Pedig Hohenlohe sem volt akárki. A Magyar fronton tisztességgel helytállt, mint a Rajnai Szövetség generálisa. Szentgotthárdnál a döntő rohamot ő eszközli ki a haditanácsban.

A nemzeti pártszövetség és a Regensburgban tanácskozó Rajnai Szövetség megegyezett egy Magyarországon indítandó hadjáratban. Annál is inkább mivel a Német fejedelmek felháborodtak Lipót ígéretszegésén és az ebből fakadó török térnyerés miatt. Ezért csapatokat irányítottak Magyarországra gróf Wolfgang Julius von Hohenlohe vezetésével. Franciaország is segítséget ígért, de csapatai csak 1664 nyarán érkeztek Magyarországra, Szentgotthárdnál már ott vannak. Regensburgban döntöttek arról, hogy a hadjárat miképpen folytatódjon. Zrínyi javaslatára a támadás mellett döntöttek, s lehetőleg mihamarabb, amíg a tél tart, mert ebben az évszakban a törökök nem tudtak nagyobb, ütőképesebb erőt bevetni. Bécs sem tétlenkedett és ő is segítséget kért a török ellen Spanyolországtól, de nem kapta meg, így saját erőket küldött. Zrínyi Miklós mintegy 15 ezer fős magyar és horvát csapatokból álló serege egyesült von Hohenlohe vezette több mint 7 ezer főnyi német sereggel, továbbá 3000 osztrákkal. Berzencétől kiindulva a Dráva mentén betörtek a magyar hódoltság déli területére 1664. január 21-én. A tél legkeményebb szakának számító hónapban oszmán-török erők kizárólag csak a várakban állomásoztak, nyílt terepen nem. Eközben északkeleten egy magyar sereg Rákóczi László és Barkóczy István vezérletével Várad ellen támadt, hogy az ottani pasa figyelmét elterelje. A francia Jean-Louis de Souches és Koháry István vezette császári és magyar hadak a felvidéki bányavárosok területéről támadták a törököket. Utóbbiak sorai kiegészültek Jerzy Lubomirski marsall és szepességi kapitány irányította lengyel dandárral, amelyet a nádor toborzott Lengyelországból. Mint látjuk, az összefogás európai. A támadás szervezett, melynek fő irányában Zrínyi halad. A célja azonban nem világos, bár első pillantásra annak tűnik. Berzence elfoglalását követően Babócsát vették be. Babócsa eleste után a közeli Barcs várából a török őrség harc nélkül kivonult, ezután a keresztény hadak elérték Szigetvárt, de a vár ostromához nem volt megfelelő felszerelés és azt nem is tervezték. Alig egy hét alatt komolyabb ellenállás nélkül a keresztény hadak már mélyen Baranya területén jártak. Január 28-án körülzárták Pécset. Két nappal később Zrínyi Esterházy Pál akkori főstrázsamesterrel (később nádor) a horvát és magyar lovassággal (5000 fő) elindult tovább a Dráva vonalán, addig seregük főereje a németekkel Pécs ostrománál maradt. Zrínyi az eszéki hídig hatolt.

Az eszéki híd mintegy nyolc kilométer hosszan átívelő fahíd volt a Dráva folyón, Eszék mellett.

Először I. (Nagy) Szulejmán 1526. augusztus 22-én vert itt le hidat és kelt át a folyón. Később, 1578-ban a törökök egy állandó hidat építettek masszív tölgyfagerendákból, amely elég nagy teherbírású volt. Az utánpótlást ezen keresztül szállították a hódoltsági területek várőrségeinek és a harcoló török seregeknek. A hídhoz egy negyven hajóból álló hajóhíd is csatlakozott, amely a Dráva mocsarain és mellékágain is átívelt. Ez a híd kötötte össze az oszmán-törökök által uralt Magyarországot és Horvátországot (a Szerémséget). Az átkelőhely fontossága miatt itt igen gyakran törtek ki csatározások. A híd hatékonyabb védelme érdekében a törökök a közeli Eszéken és Dárdán egy erősséget építettek.1599-ben Pálffy Miklós felégette, de a törökök helyreállították. Az építmény tehát a legfontosabb Török felvonulási utat volt hivatva kiszolgálni.

A folyón vastag jégpáncél húzódott, de robbantásra nem gondolhattak a kevés lőpor miatt. A lovasság két napon át a környező erdőkből és mocsarakból száraz rőzsét és nádat hordott, míg végül két nap alatt jól kibélelték vele a hidat. Az eszéki várból a törökök ágyúkkal megpróbálták elzavarni a horvátokat és a magyarokat, de nem sokat értek el vele. Zrínyi lovasságának mindössze egy sebesültje volt az ágyúzástól. Kirohanással nem is próbálkozott meg a török őrség. Február 2-án végre elegendő mennyiségű fát és nádat hordtak a hídhoz, s meggyújtották. Erős szél fújt, ami annál jobban gerjesztette a lángokat és végül az egész híd egyetlen hatalmas lángtengerben úszott „mint valami ördögi látomás”. A híd porig égett és a török összeköttetés ideiglenesen megszűnt. A híd pusztulása súlyos csapást volt a törökre nézve. Február 3-án mikor a híd már teljesen leégett, Zrínyi elindult Eszék alól vissza Pécsre. Útközben felégették Baranyavárt, majd a pécsi ostromzárat feloldották. A főerők, ez alatt több kisebb helyőrséget, mint Mohács, Szécs, Szekcső, Újvár és Nádas foglalt el és égetett fel. A helyőrségek elfoglalásával és a híd felégetésével a Kanizsai vár (a térség legfontosabb vára) tavaszig elszigetelődött. A hadjárat alkalmával Zrínyiék nagy zsákmányt ejtettek: húszezer marhát, háromezer lovat, számtalan előkelő törököt és száz keresztény foglyot szabadítottak ki.

Zrínyi nevét zengte Európa. I. Lipót is elismerte a hadjárat sikerét, Zrínyit a francia király 10 ezer arannyal, a spanyol király az aranygyapjas renddel jutalmazta. A konkrét eredmény azonban az, hogy a sereg télen komoly várostromba nem foghatott, a kisebb helyőrségek, amiket elfoglalt esetenként pár tucat védőt jelentettek. Nem foglalták el Szigetvárt, Pécset sem Kanizsát. A törökök játékát elrontották, a híd leégett, de vajon ez volt-e a hadjárat célja? Természetesen nem. Tudhatta-e Zrínyi hogy a terv nem sikerül? Tudhatta-e és ennek ellenére nyomult előre a hídig, magának dicsőséget keresve? Noha ezt a kérdést teljes bizonyossággal nem lehet megválaszolni, szerintünk tudta. Sürgette is a téli támadást, de az Udvar már a kezdetekben is tavaszi hadjáratban gondolkodott. Még a sereg parancsnoka sem volt kijelölve, még a sereg sem állt össze. Itt olyan felszereltségű seregre gondolunk, amely egy komoly vár megvívását képes végrehajtani. Hogy ez a stratégiai cél teljesüljön, ehhez készenlétben kellett volna állni egy haderőnek és talán előre meg kellett volna beszélni Mert a tartományi seregek Mosonmagyaróvárnál gyülekeztek és Montecuccoli kifejezett elképzelése az volt, hogy tavasszal a Törököket elvonja az örökös tartományoktól, ezért Esztergomra mér csapást. Kanizsa Zrínyi erősködése miatt került képbe és a késedelem is emiatt történt. Vagyis meg kell állapítanunk, hogy a hadjárat- stratégiai célját és kivitelezhetőségét nézve - a levegőben lógott.

-Zrínyi kiváló csapatvezér volt, hazájáért –birtokaiért- tenni akaró hazafi. Tudjuk, hogy az 5000-15000 fős, főleg lovassággal jól boldogult, de nem kapta meg a lehetőséget a Török legyőzéséhez szükséges 60000 fős haderő vezetéséhez. Tehát azt, hogy jó hadvezér, egyszerűen nem tudjuk és nem is mondhatjuk.

- Zrínyi mint stratégát,nem emelhetjük költészete szintjére. A korból viszont nincsen más, csak belőle lehetett valakit kiválóra propagálni. Nézzük, mi értelme van a híd felégetésének. Első lehetőség, ha Kanizsát (főleg) és Szigetvárt elfoglalják, ezzel az országrész felszabadul. Kanizsa ostroma és megtartása nem engedi a törököt Új-Zrínyivár közelébe,mert erről tudnia kellett, hogy első számú célpont és érdeke volt hogy megtartsa. Ha Kanizsát sikerül elfoglalni, akkor Kanizsát meg is kellett volna tudni tartani. De erre alig volt esély. Még áprilisra, mikor Zrínyit kinevezik főparancsnoknak és a 20000 fő felszerelését és utánpótlását biztosítják sem kifejezetten várostrom képes a sereg. Kanizsa ostromát 21-n kezdik meg, mikor a Nagyvezír 60000 fős serege serege már közeledik. A várat nem sikerül bevenni, Zrínyit visszarendelik és ismét leváltják. Valóban, a téli támadás az ő terve volt, amelyre nem épült rá a tavaszra tervezett. A törökök megjavították a játékukat, új hajóhidat vertek, minek kivitelezésében semmi nem zavarta őket. A másik ( jó) elgondolás az, hogy Kanizsát blokkírozzák,előrevonulnak a Drávához és megakadályozzák a Nagyvezír átkelését. Erre a Kanizsához felvonuló erőnek is lett volna esélye, de meg sem próbálták, fel sem vetődött. Ha bevárják az erősítést, itt történik a Szentgotthárdi csata.

-A fentiek miatt a hadjáratnak katonai szempontból semmi értelme nem volt. A törökök nem csak Kanizsát mentik fel, hanem júniusban elfoglalják és lerombolják Új-Zrínyivárt is. Majd, főleg az újjáépített hídon előrenyomulva, kb 100000 főre duzzadt török sereg ér augusztus 1-re Szentgotthárdhoz.

Történetírásunk (egy része) az Udvart, Montecuccolli-t vádolja körülményességgel, némelyek rosszindulattal. Mondván előre eltervezték, hogy keresztbe tegyenek Zrínyinek. Az Udvarnak ez amiatt sem volt érdeke, mert hátuk közepére sem kívántak egy török inváziós erőt a Drávához, melynek visszaverésére ugyancsak nem voltak felkészülve, még nekik is váratlan volt hogy sikerült. Ráadásul a haditervet alapvetően a Rajnai Szövetség hagyta jóvá és támogatta. Hogy egy erre irányuló bécsi összeesküvés történt volna, annak nincsen nyoma. Új-Zrínyivár elvesztése után Zrínyi sértődötten birtokaira vonul, és nem vesz részt a Szentgotthárdi csatában. Nem csak ő, önálló Magyar egység sem. Világraszóló győzelem, magyarok nélkül. Nehéz is ezt az utókornak megemészteni. Ezért hosszú évekig azt tanították a történelem órákon, hogy Szentgotthárdnál Zrínyi győzött, a vasvári béke minden sara pedig Montecuccollié.